Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 4. 08:50 | Szerző/forrás: MTI, kormany.hu

Reklámadó – a kormány márciusban nyújthatja be az előterjesztést

Képgaléria
Reklámadó – a kormány márciusban nyújthatja be az előterjesztést
A kormány arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén.

A bizottság tagjai tájékoztatást hallgattak meg a reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény kapcsán kialakult helyzetről. A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága - adó- és versenyjogi - is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra.

Lázár János ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban. A miniszter hangsúlyozta: a tagállamok közül Svédországban, Ausztriában, Dániában, Görögországban, Belgiumban a magyarországihoz hasonló reklámadó van. Lázár János szólt arról is, hogy az adóalanyok közül a Bertelsmann, illetve az RTL csoport - mivel pénzügyi eredményeiket érdemben befolyásolja a reklámadó - az EB-hez fordult.

A miniszter kiemelte: a gazdasági bizottsággal együttműködve az EB szempontjait mérlegeli a kormány a reklámadó módosításával kapcsolatban. Konkrét adókulcsról Lázár János nem beszélt, de úgy fogalmazott: a legmagasabb reklámadókulcs Ausztriában van, 5 százalék, ehhez képest a \"kiváló magyar próbálkozás\" 50 százalék volt, ami \"Európai Bizottság tűrőképességét megviselte\". \"Először fenyegettek minket azzal, hogy egy adó miatt felfüggesztenek egy Magyarországon hatályos törvényt, ami a legsúlyosabb szankciók egyike\" - mondta Lázár János. Hozzátette: visszamenőleges hatállyal ez a törvény hatályát veszíti, és a beszedett adót vissza kell fizetni.

A reklámadó módosításával kapcsolatban kérdés, hogy ha megszűnik a sávos rendszer, és kivetik a legmagasabb - 5 százalékos - reklámadót, amelynek mindenki egyformán alanya, akkor mennyi bevétele lesz a költségvetésnek - hívta fel a figyelmet. Egyes számítások szerint egy, az EB elvárásainak megfelelő módosítás esetén több bevétele lesz a költségvetésnek, mintegy 8-10 milliárd forint - fejtette ki. Lázár János kiemelte: tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a legkisebb bevétellel rendelkező cégek kaphatnak-e mentességet; ettől nem zárkózott el az EB. A miniszter szerint van realitása a legalsó sáv megtartásának, de 2 főigazgatóság elvárásainak is meg kell felelni.

\"Egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ezt mindkét főigazgatóság elfogadja\", mert versenyjogi szempontokat is figyelembe vesznek. Kitért arra is, hogy többször felmerült, a kormány folytatott-e politikai tárgyalásokat a reklámadó ügyében. Kifejtette: a kormány az EB-vel dialógust folytatott az adó megváltoztatásáról. Megerősítette azt is, hogy a kormány többször is \"gazdasági típusú tárgyalásokat\" folytatott a Bertelsmann csoporttal az EB véleményét és javaslatát is figyelembe véve.

Végül Lázár János idézett a Bertelsmann és az RTL csoport \"számunkra is megnyugtató\" műsorkészítési alapelveiből, melyek a tárgyilagosság és a pártatlanság, \"így fel sem merülhet az, hogy a reklámadó bevezetése után az RTL híradó hangneme vagy stílusa bármit is változott volna\".

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kiemelte: költségvetési szempontból 6,6 milliárd forint az idei reklámadó bevételi előirányzat, erre a büdzsének szüksége van, ezért olyan megoldást kell keresnie a kormánynak, hogy ez teljesíthető legyen. Volner János (Jobbik) kiemelte: a reklámadó monopolizálhatja a tömegtájékoztatást, és úgy vélte, a reklámadó is azt mutatja, hogy a kormány csak a saját hatalmi érdekei mentén konfrontálódik az EB-vel.

Kövessen minket a Facebookon is!