Idén korán kezdődik a szezon – megérkezett az első madár \"ablaktámadási\" eset bejelentése
A jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartás, és ezzel összefüggésben a civilizációs környezet \"tükörkép-szennyező\" hatása áll.
Mivel a természetben a tükörkép rendkívül ritka, és semmiképpen sem olyan stabil és valósághű, mint az ember készítette tükröződő felületeken, az állatoknak nem volt lehetősége alkalmazkodni ehhez a hatáshoz.
A probléma az, hogy a hormonoktól feltüzelt madarak (elsősorban hímek) saját tükörképükkel vívott, sokórás mániákus harca teljesen természetellenes körülmények között zajlik, hiszen az \"ellenség\" soha nem adja fel, így a madár képes a végkimerülésig küzdeni. Eközben nem táplálkozik rendesen, nem tudja a területét megvédeni a valódi riválisoktól, és akár a fiókák etetésébe való besegítést is hanyagolhatja. Sőt, az ablakban tükröződő „fajtárs” támadása következtében betörő üveg a madárnak fizikai sérülést okozhat. Néhány éve Sásdon egy fehér gólya napokig olyan hevesen támadta a tükörképét egy épület ablakaiban, hogy azok közül több is betört.
Ráadásul a mániákus madarak akár több hétig jelentkező, naponta órákig tartó kopogása, az üveg és az autó összepiszkítása az embereket is zavarhatja. Tehát közös érdekünk a helyzet felszámolása!
Ennek módja a tükröződő felületek eltakarása, a külső visszapillantó tükrök behajtása; a tükröződés csökkentése függönnyel, pléddel eltakarással; de kihelyezhető a madarakat riasztó „rémzsinór” és bámuló ragadozómadár-arc is.