Szexuális üzeneteket küldött a ballószögi rendőrnek
A vádlott és a 33 éves ballószögi sértett korábbról ismerték egymást, majd 2014 áprilisában találkoztak ismét. A férfi járt a nő ballószögi otthonában is, és közösen elmentek egy rendezvényre, moziba is. Az utóbbi két találkozáskor a férfi elmondta a nőnek, hogy szorosabb, intimebb kapcsolatot szeretne, a nő azonban visszautasította a férfi közeledését.
A szerelmes férfi az elutasítást nem tudta elfogadni, ezért 2014. május 1. és 2014. június 15. között összesen 201 szöveges üzenetet és 5 multimédiás üzenetet küldött szerelme mobiltelefonjára. A SMS-ekben általában szerelmet vallott, személyes találkozásokat kért, érzelmei visszautasítása miatt pedig többször öngyilkosságot helyezett kilátásba. Az MMS üzenetekben gyógyszeres üvegek és búcsúlevelek képeit küldte el a sértettnek.
Nem elégedett meg azonban a telefonüzenetekkel, mert rendszeresen megjelent a nő ballószögi munkahelye előtt is, hogy személyesen találkozhasson vele. Egy alkalommal gyógyszeres fiolákkal a kezében várta szíve hölgyét és közölte, hogy beveszi a gyógyszereket, ha nem lesz az övé.
Többször történt olyan is, hogy a vádlott ballószögi buszmegállókban és a sértett munkahelyének ajtajára falragaszokat helyezett ki. Ezeken azt írta, hogy szereti... Valamint olyan falragaszokat is kihelyezett, melyeken azt állította, hogy a nő a munkahelye főnökének a szeretője. A falragaszok később már Kecskeméten is megjelentek: ezekre a vádlott szíveket rajzolt, melyekbe beleírta a sértett nevét és azt is, hogy szereti.
Az állandósuló és a magánéletét felbolygató zaklatások miatt a sértett 2014. június közepén lecserélte a mobiltelefonját. Ezután a férfi két olyan hívószámra küldte a zaklató üzeneteket, melyekről azt hitte, hogy a nőé. Valójában azonban az egyik szám a hölgy nevelőapjáé, a másik pedig egy ballószögi rendőré volt. A nevelőapa összesen 11 üzenetet kapott, míg a rendőr által használt számra a vádlott 17 gyalázkodó és szexuális tartalmú üzenetet küldött.
A nő kérte a szabadlábon védekező férfi megbüntetését, akinek bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog majd dönteni.
(KEOL)