Nőnek lenni jó! – rendhagyó konferencia a kereskedelmi és iparkamarában
Megfigyelhető, hogy napjainkban olyan társadalmi változások mennek végbe, amelyek kihatással vannak nem csak a családok életére, de az oktatásra és a gazdaságra egyaránt. Többek között jelentősen megnőtt a hölgyek szerepe az említett területeken. Gondoljunk csak arra, hogy hány női vállalkozó, feltaláló, hazai vagy multinacionális vállalat női felsővezetőjének sikeréről lehet hallani, olvasni a gazdasági híradásokban. Ráadásul, ezen sikerek mellett legtöbbjüknek még családanyaként is helyt kell állnia. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara néhány lelkes női tagja, akik amellett, hogy munkájukban is igen jelentős eredményeket tudnak felmutatni, egy Női konferencia megszervezését tűzték ki 2014-ben célul. A tavalyi sikeren felbuzdulva szervezték meg idén is a konferenciát. A tervtől a megvalósulásig Csatos Erika, a Csatos és Társa Kft. ügyvezetője, egyben kamarai küldött, vitte végig a folyamatokat.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pedig úgy döntött, hogy idén is támogatja a „Nőnek lenni jó!\" címmel megrendezett rendhagyó és egyben különleges kezdeményezést. Melynek megnyitója előtt elhangzott: egy ilyen konferenciát legstílusosabban nem egy hölgynek, hanem egy úrnak kell megnyitnia. Így Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára lépett mikrofonhoz a hölgyközönség elé.
A továbbiakban ezek az előadások következtek:
- Halmos Fatime - részletek a „A senki fája\" című többszereplős monodrámából
- Séllei Györgyi (szexológus)- „Nőiségünk születésnapja...\"
- Hodik Adrienn (Natura Hill Zebegény) - „A csodák a komfortzónán kívül vannak\"
- S. Hegyi Lucia (Luan by Lucia) - „A stílusos nő...\"
- Juhász-Váczi Heni (Folqa Collection) - „Ugrás az ismeretlenbe\"
- Szabó Éva (Barack Hotel, Tiszakécske) - „Egy Élet Műve\"
- Kővágó-Laky Andrea (FORD Közép- és Kelet-Európai Kft.) - „A női önbizalom - női szolidaritás\"
- Jaksa Tímea (Timeapictures): „InTimiTárs - „Kép és gondolatsorok a nőről\"
(KEOL)