Sztárportré: St. Martin
Ha találkozom egy olyan emberrel, aki szimpatikus, hasonló
gondolkodású, hasonló témakörök után érdeklődik, tetszik az ő működése
emberileg, munkailag, azt a minőséget képviseli, ami nekem tetszik, és
nem elhanyagolhatóan jól el tudunk beszélgetni, akkor ez automatikusan
generálhatja az egymás után való érdeklődést - mondja az előadóművész,
zeneszerző, aki a munkáival kapcsolatban 1 évre előre általában elég
jól tud tervezni.
Legalább 10 törzshelye van, ahova rendszeresen visszajár, és vannak
olyan időpontok, amikről a helyi közönség tudhatja, hogy minden évben
akkor érkezik. Figyelemmel kíséri azokat a hasonló stílusban játszó
előadásokat, amikkel időben vagy helyben egyezés van, és olyan is
előfordul, hogy az egyeztetést a másik előadóval is megteszi,
törekedve arra, hogy egymástól ne vigyenek el vendégeket. Van olyan
nagykoncert, ahol a szervezés olyan mértékű, hogy több városból buszok
indulnak. St. Martin azt mondja, a közösségi oldal használatával 30-40
százalékkal csökkent az idő, amíg egy-egy koncert szervezésénél a
közönséget eléri.
A teljes interjú itt megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=zhsll4zqIZ8