Végső búcsú Szemerey Andorné Törös Olgától
Mély részvét mellett gyászolók sokasága kísérte utolsó útjára az életének 101. évében elhunyt Szemerey Andorné Törös Olgát szombat délelőtt a Kecskeméti Köztemetőben. Az 1936-os berlini olimpia bronzérmes tornászát, Kecskemét város díszpolgárát református szertartás szerint helyezték örök nyugalomra: a kecskeméti Köztemetőben a ravatalánál Szabó Gábor nyugalmazott esperes mondott gyászbeszédet.
Szemerey Andorné Törös Olga számos kitüntetés birtokosa volt: többek között a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját és Kecskemét város díszpolgári címét is átvehette, továbbá róla nevezték el a GAMF tornacsarnokát is. A temetésen megemlékezett az elhunytról dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, a MOB alelnöke, dr. Danyi József, a Kecskeméti Főiskola nyugalmazott rektora, dr. Sárközy István, Kecskeméti Megyei Jogú Város nyugalmazott alpolgármestere, valamint Grosán Pál, aki a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre és Kecskemét sportszerető lakosainak nevében búcsúzott Olga nénitől.
A temetésen részt vett Schmittné Makrai Katalin, a korábbi Köztársasági Elnök felesége, 1964-es és \'68-as tornász olimpikon is.