Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 12. 14:18

Meghívó: Németh Ferenc kiállítása a Porta Díszteremben

A Porta Egyesület dísztermében (Barátok Temploma udvara) március 17-én 17 órakor Németh Ferenc izsáki festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás.

„…maga a természet is egy intelligens alkotóról árulkodik…”- vallja a festőművész.

26 évesen „állt festőnek”, és örökös tanulásra ítélte magát. 1997-ben kezdett ismerkedni a festészet rejtelmeivel. Találkozott Bozsó János Munkácsy-díjas festőművésszel, akinek biztató szavai így szóltak: „Festeni, festeni, festeni”. A Kecskeméti Művészeti Szabadiskola idején ismerkedett meg a rajz és az akvarell technikával. Részt vett a Matteo Massagrande által vezetett Hajósi Nemzetközi Alkotótáborban. A mesternél szerzett tapasztalatok elgondolkoztatták, és alapjaiban változtatták meg a festészethez való hozzáállását. Meszlényi Attila képzőművész tanácsai, hasznos intelmei is nagyban segítik munkáját.

Fő témája a magyar tájábrázolása. A művész próbálja megragadni, amikor a tájra, az épületre, a tárgyakra vetülő fény átlényegül egy érzésbe, gondolatba. Alkotás közben arra törekszik, hogy versenyre keljen a látvány okozta élménnyel, hangulattal. Foglalkoztatja még a csendéletfestés és a figurális ábrázolás is. Leginkább olajjal dolgozik. Ez a technika nyújtja a legnagyobb kifejezési lehetőséget számára. Németh Ferencet az alkotás nyújtotta öröm, az állandó fejlődés és a megújulás lehetősége vonzza a festészetben. Úgy érzi, a festészetfortélyainak elsajátítása egy nagyon hosszú folyamat, amely élete végéig el fogja kísérni.

Alapítója és szervezője az Őszi Izsáki Alkotótábornak.

Eddig közel 100 alkalommal állított ki egyénileg és 50-nél is több csoportos kiállításon vett részt képeivel.

A festészet mára hivatásává vált.

A kiállítás április közepéig látogatható a templom nyitvatartási idejében.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház