DRB BANKCSOPORT – 13 MEGYÉT ÉRINT A KÁRTALANÍTÁS
Az OBA 2015. március 10-én kezdte meg a DRB Bankcsoport, azaz a BRB BUDA Regionális Bank, a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, a Dél-Dunántúli Takarék Bank, valamint az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bankbetéteseinek kifizetését, amelyet várhatóan március 31-ig fejez be.
Az érintett betétesek száma 73.573 fő, a 64 ezer magánszemély közül a 2,5 millió forint alatti megtakarítással rendelkező 52.238 ügyfélnek egy hét elteltével kézbesíti a Magyar Posta a kártalanítási összeget.
„A DRB Bankcsoport kártalanítása nemcsak ügyfélszám és fizetési kötelezettség tekintetében egyedülálló az eddigi kártalanításokhoz képest, hanem azért is, mert az Magyarország jelentős részére kiterjed. A felszámolás alá vont bankok ugyanis Budapest mellett 13 megyében rendelkeztek fiókokkal. Az OBA kitettsége Somogy megyében a legnagyobb, itt közel 25 milliárd forint kártalanítást fizetünk ki ezekben a napokban. A rendkívüli összegekre tekintettel az OBA arra kéri az érintett betéteseket, hogy készpénz felvétele esetén fokozott körültekintéssel járjanak el.”– mondta Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője.
Az OBA kártalanítási értékhatárát, azaz a 30.461.000 forintot meghaladó betétesek száma: 267 (összege: 17 milliárd forint).
A legtöbb kártalanítási értékhatárt (30.461.000 forint) meghaladó betétessel Baranya megye és Budapest rendelkezik (51 betétes mindkét esetben), miközben Komárom-Esztergom megyében, Tolna megyében és Zala megyében egyetlen betétesnek sem volt ezt az összeget meghaladó megtakarítása.
A legnagyobb, nem kifizethető összeg magánszemély esetében: 750 millió forint.
A legnagyobb, nem kifizethető összeg jogi személy esetében: 2,8 milliárd forint.
A kártalanítás Magyarországon kívül 28 ország állampolgárát érinti: USA, Ausztrália, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Ghána, Hollandia, Horvátország, Irán, Kanada, Kína, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Marokkó, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna állampolgárait.
A legnagyobb átlagos betétnagysággal Budapest rendelkezik, 5 millió forintos átlagos betétméretettel. A kártalanításban kevésbé érintett Nógrád megyei fiókokban összesen 42 magánszemélyt és 9 vállalkozást vagy társadalmi szervezetet kártalanít az OBA.
A DRB Bankcsoport tagjainál a magánszemélyek kártalanítása négyféle módon történik:
· 500 forint és 100 ezer forint között a postai kézbesítő házhoz viszi a kártalanítást.
· 100 ezer és 2,5 millió forint között a postai kézbesítőtől kapnak értesítést, hogy melyik postán tudják a betétesek felvenni az őket megillető összeget.
· 2,5 és 5 millió forint között OBA Betétbiztosítási Kártya útján. A kártyát és a hozzá tartozó PIN-kódot tartalmazó borítékot, valamint a kifizetési elszámolást külön postai küldeményként állandó lakcímükön kapják kézhez a betétesek. A kártyával felvehetik az összeget az OTP Bank bankjegykiadó automatáinál (napi limit maximálisan 800 ezer forint), vagy egy összegben az OTP fiókjaiban és a postahivatalokban.
· 5 millió forint felett az OBA által küldött levélben megnevezett takarékszövetkezeti fiókban rendelkezhetnek a kártalanítási összegről – ez lehet betétlekötés, átutalás vagy készpénzfelvétel.
Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók – a kifizetési elszámolás postai átvételét követően – a kifizetési elszámolásban megjelölt takarékszövetkezeti fiókban vehetik fel a kártalanítás összegét.
A DRB Bankcsoport vezető állású tisztségviselőinek, valamint a velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozóknak az OBA nem fizet kártalanítást.