A Nyíri erdőben is 1848-1849 hőseit ünnepelték
Nyitray András, a Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány kuratóriumának elnöke megnyitó gondolatai után Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt. Ünnepi beszédet Ugron Ákos Gábor, állami földekért felelős helyettes államtitkár mondott. A műsorban közreműködtek Pál Attila, a Kecskeméti Katona József Színház színművésze, valamint Futsek-Turán Soma, Szabó Kocsis Zsuzsanna és a hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai.
Az ünnepi műsort követően „élő történelem\" következett. Toborzás, és 1848-as életkép. Ebben közreműködtek a Kecskemét Táncegyüttes Néptáncosai, a Hírös Zenekar, valamint a Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület.
Utóbbiak miatt hangos puskaropogástól és ágyúdörgéstől volt hangos a Nyíri erdő. Amit rendkívül élvezett a megemlékezésre érkezett közönség. A narrátor ezúttal is Vörösmarty Imre volt.
(KEOL)