Elkezdődött a MobileKids program az iskolákban
„Az automobil feltalálójaként számunkra kiemelten fontos a balesetmentes autózás, és nem csak az autókban ülőkre, hanem minden, a közlekedésben résztvevő emberre gondolunk. Különösképpen kötelességünk a gyermekek védelme.” – mondta Matthias Buchmüller, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki területért felelős ügyvezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a MobileKids program partnerei tartottak kedden a Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolában.
„Kecskemét önkormányyzata kiemelt figyelmet fordít a felnövekvő generációkra, a gyermekek és a fiatalok fizikai és szellemi fejlődésére, épségére, hiszen ők a jövő letéteményesei. A mai felgyorsult világban létfontosságú, hogy az ifjúság mielőbb megszerezze azokat az ismereteket, amelyek a gyakorlatban is segítik a mindennapokat. A KRESZ, a biztonságos közlekedés a XXI. században ilyen alapvető ismeretnek számít. Kitűnő ötlet volt a Daimler részéről a MobileKids program bevezetése, és nagyon örülünk annak, hogy mostantól minden kecskeméti kisgyerek számára lehetőség nyílik a közlekedésbiztonsági ismeretek játékos formában történő elsajátítása.” – fogalmazott Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármester asszonya.
Ez az iskola volt ugyanis a kezdeményezés mintaprojektjének házigazdája, így a gyerekek itt már januárban megismerkedhettek ezzel az egyedülálló módszerrel.
A kecskeméti iskolákban tanórai keretben valósulhat meg a most kidolgozott MobileKids komplex közlekedésbiztonsági oktatási program, a Nemzeti Alaptantervben meghatározott Technika és életvitel tárgy keretében előírt közlekedésbiztonsági modul órákban, , amelyhez minden segítséget megkapnak a projekt mentoraitól, irányítóitól. A Mercedes-Benz és a KTI által felkészített mentorok segítik a pedagógusok munkáját, mind az elmélet, mind a gyakorlat játékos módon történő átadásában.
Az iskoláknak nem jelent extra kiadást a program, hiszen a projekt házigazdái minden taneszközt, segédanyagot, KRESZ-pályát, járművet biztosítanak számukra.
A MobileKids program honlapján (www.kozlekedjbiztonsagosan.hu) keresztül az osztályoknak állandó kapcsolattartásra van lehetőség a projektcsapattal: online játékokkal, tesztekkel bővíthetik közlekedési ismereteiket, és részt vehetnek egy MoKi rajzpályázaton is, ahol a legjobb 10 alkotás Kecskemét városának különböző helyszíneit fogja díszíteni.
Az idei tanév zárásaként május végén rendezik meg Kecskeméten a MoKi Kupát, amire a félév során legjobban dolgozó és legaktívabb kecskeméti alsós osztályok kaphatnak meghívást. A MoKi Kupa győztes osztálya és pedagógusa értékes ajándékban részesül majd.