Megújul a Szabadság tér és a környezete
A beruházás mai nyitórendezvényén dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Farkas Gábor DLA Ybl-díjas építész bemutatta a terveket. Elhangzott: a funkcióbővítő városrehabilitációs program részeként a projektgazda megújítja - a rekreációs és turisztikai igényeknek megfelelően -, vonzóbbá teszi a Szabadság tér és környezetének (Kálvin tér, Kéttemplom köz) műszakilag leromlott gyalogos és zöldfelületi rendszerét, hiszen ez a város egyik leglátogatottabb, legkedveltebb rekreációs és idegenforgalmi övezete.
Ezen a belvárosi területen kiemelt igény mutatkozik megfelelő minőségű és számú parkolóhely iránt is, amelyet a város a Kálvin téren és a Szabadság tér északi, észak-nyugati részében tud biztosítani. Mivel a keramit burkolattal ellátott parkolók műszaki színvonala leromlott, így felújításuk halaszthatatlan. A közterületet érintő fejlesztések szeptemberig zárulnak le, a Kálvin téri parkolók felújítása a tervek szerint a tanév végével elkezdődik.
A projekt keretében hasonlóan fontos célként fogalmazódik meg a Kéttemplom köz „bevásárló utcává\" fejlesztése, amely nem csak az utca üzletportál és homlokzatának egységes megújítását foglalja magába, hanem egy üzlethelyiség átalakítását, felújítását is. A projekt keretében megvalósítani tervezett gazdasági tevékenység, valamint a projekten kívül ugyancsak az utcában megvalósuló magánerős üzlet átalakítás a Kéttemplom köz kiskereskedelmi és vendéglátó jellegének erősítését és a foglalkoztatás bővítését egyaránt szolgálja. A „bevásárló utca\" megújítását indokolja továbbá, hogy a belvárosi akcióterületen felújított utcák esetében minden üzlethelyiség kiadása megtörtént, és a javuló gazdasági környezetnek köszönhetően a kiadó üzlethelyiségek iránti kereslet növekszik.
Fontos eleme a beavatkozásnak a református egyházközség (mint konzorciumi tag) funkciójában bővülő parókiaépületének külső felújítása (homlokzatfestés és portálcsere).
A beavatkozást indokolja, hogy a 150 éves épületen több évtizede történt utoljára külső homlokzati felújítás, a vakolat több helyen sérült, a festés megkopott, és egyre kevésbé tud megfelelni - a műemlék jelentőségű területen - a lakosság elvárásainak.
Az eredeti leromlott állapotú fa nyílászárókat az 1970-es évek végén fémkeretes, rosszul hőszigetelő, az épület jellegéhez egyáltalán nem illő portálokra cserélték, amelyek nem csak esztétikailag kifogásolhatók, de a mai kor hőszigetelési és energiahatékonysági elvárásainak sem felelnek meg. A parókia épületének külső megújítását az is indokolja, hogy a tulajdonos a projekt keretén kívül elkezdi a belső terek átalakítását. Olyan új kulturális és közösségi célokat szolgáló termek kialakítását kezdi el, amelyek egyszerre képesek kiszolgálni a hitéleti összejövetelek igényeit és az oktatási célokat, valamint helyet biztosít a széles nyilvánosság számára különböző civil rendezvényekhez, előadásokhoz és zenei programokhoz.
A projekt keretében úgynevezett soft tevékenységek is megvalósulnak: közösségfejlesztési, kulturális és sport program, környezetvédelem és energiatakarékosság a mindennapokban, belvárosi közösségfejlesztő és szabadidős programok, rendezvények, közlekedési szemléletformáló program.
(KEOL)