Rekordlétszámú versenyző az Arany természettudományi versenyén
Kecskemét - A kecskeméti Arany János Általános Iskola 1993 óta hirdeti és szervezi meg volt igazgatója tiszteletére a Varjú Lajos Természettudományi Emlékversenyt. Ennek keretében 5-8. osztályos tanulók természettudományos tárgyakból mérik össze tudásukat.
A kezdetben városi szintű verseny mára regionális szintűvé nőtte ki magát. Az idén ismételten nagy létszámmal voltak jelen a megmérettetésen testvérvárosaink: Szolnok és Balatonfüred diákjai is. A résztvevők száma évről évre nő, az idén 23. alkalommal megrendezett versenyen közel 300 tanuló vett részt.
A rendezvény 2014-ben országos meghirdetésű akkreditált tanulmányi versennyé vált, amelyről a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek honlapján is tájékozódni lehet.
Az eredményhirdetést május 6-án nagyszabású természettudományos tehetségnap keretén belül rendezik majd meg.
(KEOL)