Ferenc pápa üdvözölte a római hajléktalanokat a Sixtus-kápolnában
A tárlatvezetést követően, délután öt óra körül lépett be a pápai főalamizsnás által meghívott százötven római hajléktalan a Sixtus-kápolnába. Alig értek oda, amikor megjelent köztük a pápa, és így köszöntötte őket: „Isten hozott benneteket! Ez a ház mindenkié, a ti házatok is. A kapuk mindig mindenki előtt nyitva állnak.”
Ezt követően köszönetet mondott Krajewski érseknek, aki megszervezte a múzeumlátogatást. Kérte a szegényeket, hogy imádkozzanak érte: „Szükségem van az olyan emberek imádságára, amilyenek ti vagytok.”
Végül ezekkel a szavakkal áldotta meg a vendégeket: „Őrizzen meg benneteket az Úr, segítsen benneteket az élet útján, éreztesse veletek az ő atyai, gyengéd szeretetét.” Az áldás után még körülbelül húsz percet töltött velük, egyenként elköszönt a jelenlévőktől.
Este hat órától a Vatikáni Múzeum önkiszolgáló éttermében várták a hajléktalanokat vacsorával.
Magyar Kurír
(tzs)