Stojan Ivkovic nem hosszabbítja meg a szerződését Kecskeméten
A KTE-Duna Aszfalt csütörtöki sajtótájékoztatóján a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltő tréner jelezte, hogy a jövőben a magyar kosárlabda nemzetközi szereplését kívánja segíteni. Ivkovic azt is elárulta, hogy szeretne előrelépni és sokan megkeresték, de további sorsáról akkor tud többet mondani, ha majd a tárgyalások véget értek.
\"Hat éve vagyok Kecskeméten, s a nehézségek ellenére csodálatos sikereket értünk el együtt\" - mondta Ivkovic, hozzátéve, hogy szerinte amikor egy vezető nem tud többet tenni klubja érdekében, akkor fel kell állnia, át kell adni a helyet másnak.
Ivkovic jelezte, a bajnokságból hátralévő idősszakban azon lesz, hogy a kecskeméti csapat a lehető legjobban szerepeljen, s kitért arra is, hogy a csapatnak hat játékossal van a jövő szezonra is szerződése, tehát lehet kikre építeni.
\"Csodálatos éveket töltöttem a klubnál, amit köszönök a város és a kosárlabda klub vezetőinek, a szurkolóknak, családommal továbbra is Kecskeméten fogok élni\" - mondta.
Stojan Ivkovic 2009-ben lett Kecskeméten szakmai igazgató. Tevékenysége alatt az együttes többek között megnyerte a NB I B osztályát, a Magyar Kupában egy harmadik és egy második helyet ért el. A jelenlegi bajnokságban az alapszakaszban a második helyen végzett az együttes és a rájátszásban is a második helyen áll. Szombaton a Paks elleni mérkőzésen Ivkovic 275. alkalommal ül majd a kecskeméti kispadon.
(MTI)
(Forrás: KEOL)