Laár András gitározott, énekelt és ebédet osztott a Wojtyla Házban
Kecskemét - A Wojtyla Ház pódiumának vendége volt csütörtökön délben Laár András, humorista, költő, zeneszerző, színész, buddhista pap. A L\'art pour l\'art Társulat és a KFT együttes alapító és jelenlegi tagját telt ház várta, majd egy filozofikus beszélgetést követően gitározott és énekelt, végül ebédet osztott.
2012 és 2013-ban többször fellépett a ComedyCentral Magyarország csatorna a \"ComedyCentral bemutatja: Stand Up Comedy\" című műsorában is. Személyiségének összetettségét mutatja, hogy ő vezeti a budapesti Tündér Tantra Kört.
2013-ban megalapította a Tündértantra Zenekart, melyben zenésztársaival spirituális erőket megidéző, ökumenikus, azaz keresztény, hindu, buddhista és ősi javas hagyományokra épülő zenét játszanak.
Kecskeméten persze nem kerülhette meg, hogy a Wojtyla Ház rászorultjainak kérésére röviden felidézze a KFT együttes megalapítását. Ugyanakkor hosszan beszélt az őt kérdező Borzák Tibor újságírónak Istennel való kapcsolatáról is.
(KEOL)