Tavaszköszöntő Nótás Találkozót rendeztek Kecskeméten
Kecskemét - Tavaszköszöntő Nótás Találkozót rendezett szombaton a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesülete. A Három Gúnár Rendezvényházban tartott jó hangulatú délutánon a zenei kíséretet Látó Imre és cigányzenekara adta.
A hét éve alakult egyesület szombat délután programján részt vett többek között Szarka Balázs, az UNIVER Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója, és Lévai Jánosné önkormányzati képviselő is. A találkozón 28 énekes lépett fel, akik az ország különböző vidékeiről érkeztek Kecskemétre.
A program elején Kovács János, a Kecskeméti Nótások Baráti Köre Egyesület (KNBE) elnöke maga is fellépett, majd Ország Ilona, a KNBE műsorszervezője, a rendezvény egyik műsorvezetője köszöntötte a vendégeket. A továbbiakban a szentendrei Horváth Lászlóval konferálták be a fellépőket, akik kivétel nélkül nagy sikert arattak.
(KEOL)