Családi nap a Rákóczi iskolában
Nagy volt a nyüzsgés szombaton délelőtt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Egyetlen napon két projekt záróeseményét is megtartották az intézményben. A projektzáró sajtótájékoztatón részt vett és köszöntőt mondott Mák Kornél alpolgármester is.
A kecskeméti székhelyű Nyitott Szemmel Egyesülettel régóta működik együtt az iskola. Ezúttal a „Táguló határok, foglalkoztatási lehetőség = nagyobb aktivitás\" című, uniós forrásból támogatott projektben vettek részt közösen. A Rákócziban egy éven keresztül biztosítottak munkahelyet nyolc hátrányos helyzetű fiatalnak.
Családi nappal fejezték be ugyanezen a délelőttön az iskola Fogadd el! című programját is. A háromhetes rendezvénysorozat célja az érzékenyítés volt: a gyerekeket megismertették a fogyatékossággal élő emberek problémáival, nehézségeivel, és megtanították a diákokat az elfogadásra.
A családi nap keretében megnézhették a jelenlevők a fiatalok e témában készült alkotásaiból összeállított kiállítást. Bárki kipróbálhatta, hogy tud-e például szájjal vagy lábbal festeni, bekötött szemmel kézműveskedni, mozgásos feladatokat elvégezni. A cél a látás-, hallás- és mozgássérült emberek élethelyzeteinek megtapasztalása volt.
(KTV)
(Forrás: KEOL)