Passiós istentisztelettel bocsátották húsvéti szünetre a diákokat
\"Értünk vállalt ennyi sok kínt, Megváltottak, áldjuk őt mind!\"
A Református templomban a Kecskeméti Református Általános Iskola több mint hétszáz diákja vett részt a Jézus szenvedéstörténetét felelevenítő passiós istentiszteleten. Az iskola tanárai, hittanoktatói - Bárdos Péterné, Csősz Győzőné Pető Krisztina, Telekes Tamás-, valamint tanulói szolgáltak: énekkel Varga-Fekete Viola és Tóth Lili Anna, szövegmondással a 8. évfolyamosok. Igét hirdetett Komádi Róbert lelkész.
Az ünnepre készülve délután egy húsvéti ajándékkészítő foglalkozáson vettek részt a felső tagozatosok. Először képes előadást hallgattak a húsvéti népszokásokról, elsősorban népi játékokról, a húsvéti ünnepkörről, majd a foglalkozást vezető tanárok segítségével papírból, szalagból varázsoltak húsvéti díszeket, melyeket magukkal vittek az otthoniak megörvendeztetésére.
Az alsó tagozatosok osztálytermi foglalkozásokon készültek az ünnepre.
Mind a tantestület, mind a diákság szívében örömmel és hálával tért haza, magával vive a református dicséret biztató reménységét:
\"Ha trónusodnál, Jézusom, Vezérem, Fejem ragyogva fürdik majd a fényben: Énekelek, hol szentül zeng az ének, Dicsérve Téged.\"