Az autizmus nem betegség, hanem állapot
Mintegy százan regisztráltak a két kilométeres táv teljesítésére. A futók közt volt harminc hivatásos katona is, akik a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságról, illetve a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról érkeztek.
Az eseményen adománygyűjtést is szerveztek, a bevételt a Kecskeméti Autista Gyerekekért Alapítvány kapja majd. A regisztrált futóknak - akik közt voltak autisták és egészségesek is - két kilométert kellett teljesíteniük, és ezért cserébe kék fejpántot kaptak. A futók a főtérről a Noszlopy Gáspár parkig, majd visszafutottak.
A világnapon az Otthon Moziban fellépett a Baltazár Színház, este pedig rövid időre kék fénybe „öltöztették\" az Ifjúsági Otthon épületét.
(szöveg: KTV)
(Forrás: KEOL)