Második Keresztény Színházi Fesztiváljára készül az Újszínház-Külföldi előadásokkal és új helyszínekkel tér vissza a nívós összművészeti seregszemle
Immáron második Keresztény Színházi Fesztiváljára készül Dörner György. A május 15. és 23. között zajló vallásos összművészeti seregszemle idén még színesebb programokkal és újabb helyszínekkel várja a nívós és tartalmas színházi élményekre vágyókat.
„Tavaly álmodtunk egy nagyot, és hagyományteremtő célzattal megszerveztük az első magyar Keresztény Színházi Fesztivált. Szerencsére a rendezvény látogatottsága és a pozitív visszajelzések minket igazoltak. Ezek adtak erőt és hitet ahhoz, hogy folytassuk a megkezdett munkát, s a művészet eszközeivel hirdessük továbbra is az európai keresztény értékeket” – mondta Dörner György.
A kivételes programsorozat nyitónapján debütál az Újszínházban Kocsis István, erdélyi magyar író Az áldozat című drámája, amely Szent Margit legendáját dolgozza fel. De például a Fesztivál ideje alatt búcsúztatja el a társulat a nagysikerű Árva Bethlen Kata előadást. A rendezvényhelyszínekhez újonnan csatlakozó József Attila Színházban a Feketeszárú cseresznye lesz látható Rékasi Károllyal a főszerepben, a Nemzeti Színházban pedig többek között aVidnyánszky Attila által rendezettJohanna a máglyán című darabot tekintheti meg a fesztiválközönség. Ám érkezik Olaszországból egyedi marionett bábelőadás, és Lengyelországból misztérium musical is. Valamint fellép a nemzetközileg elismert Cantemus Kórus, és egy rendhagyó történelemórával felérő, a magyarság sorsfordító eseményeit felölelő tánc-show-val készül az ExperiDance.
Részletes program
Május 15. péntek
TEMPLOM, 17.00 - Szentmise
ÚJSZÍNHÁZ, előcsarnok 18.00 - A Fesztivál megnyitója
ÚJSZÍNHÁZ, nagyszínpad, 19.00 - Az Újszínház bemutató előadása - Kocsis István: Az áldozat (Szent Margit legendája)
Május 16. szombat
ÚJSZÍNHÁZ, Bubik István Stúdiószínpad, 17.00 - Az Újszínház előadása - Kocsis István: Árva Bethlen Kata - Búcsúelőadás
ÚJSZÍNHÁZ, Nagyszínpad 19.00 – Andok Mise (koncert) - Előadja a Los Gringos együttes, Bástya Kamarakórus, Capo di Tutti i Capi Kamarakórus. Az összkart vezényli: Arady Emőke
Május 17. vasárnap
ÚJSZÍNHÁZ, Bubik István Stúdiószínpad, 15.00 - II. János Pál Pápa/Karol Wojtyla: Élet-Képek (Római Triptichon 2.) - A Veszprémi Petőfi Színház felolvasó színházi előadása
ÚJSZÍNHÁZ, Nagyszínpad, 19.00 - A Kisjézus születése (marionett bábelőadás)- Előadja: Fratelli Napoli Marionettszínház – Olaszország, Catania, Szicília
JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ, 19.00 - Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye - A József Attila Színház előadása
Május 18. hétfő
ÚJSZÍNHÁZ, Nagyszínpad, 19.00 - Totus Tuus (misztérium musical) -Előadja a Teatr-A - Lengyelország, Gliwice
Május 19. kedd
ÚJSZÍNHÁZ, Bubik István Stúdiószínpad, 17.00 - A hit hősei - A reformáció kezdetén, a XVI. századtól írt énekekből válogatta és előadja: Dinnyés József.
ÚJSZÍNHÁZ, Nagyszínpad, 19.00 – Csodák hálójában (zenés játék) - A Teatro Iaia - Teatro di Roma. - Teatro Stabile Biondo produkciója
NEMZETI SZÍNHÁZ, Gobbi Stúdió, 19.00 - Zelei Miklós: Zoltán újratemetve, avagy egy kettézárt falu története (tragigroteszk egy részben) -A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása
Május 20. szerda
ÚJSZÍNHÁZ, Bubik István Stúdiószínpad, 17.00 - Szakralitás a művészetben
Házigazda: Takaró Mihály - irodalomtörténész, vendégei: Kiss Ulrich atya, Czakó Gábor, Dörner György, az Újszínház igazgatója
NEMZETI SZÍNHÁZ,19.00 - Paul Claudel – Arthur Honegger:Johanna a máglyán(misztérium nyolc képben egy felvonásban)
TEMPLOM, 20.00 – Pesterzsébet-Központi Református Kórus - Karnagy: Takaró Mihály
Május 21. csütörtök
ÚJSZÍNHÁZ, nagyszínpad, 19.00 – Ezeregyév (történelmi tánc-show) - Az ExperiDance előadása
Május 22. péntek
ÚJSZÍNHÁZ, Nagyszínpad, 17.00 - Szabó Magda: Az a szép, fényes nap (történelmi játék két részben)
TEMPLOM, 20.00 – Cantemus Kórus - A vegyes kar koncertje - Vezényel: Szabó Soma karnagy
Május 23. szombat
ÚJSZÍNHÁZ, Bubik István Stúdiószínpad, 17.00 - Pozsgai Zsolt: Szeretlek, Faust! (Mindszenty) - Az Újszínház előadása
ÚJSZÍNHÁZ, Nagyszínpad, 20.00 – Záró gálaműsor – Fesztiválzárás
A Fesztivál teljes ideje alatt, MOLNÁR JÁNOS GRAFIKUS ÉS FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA látható az Újszínház Galériában, (Foyer I. emelet) és a Bubik István Stúdiószínpad előterében.
A szervezők a változtatás jogát fenntartják!