Budapesti középiskolásokat fogadott Kecskemét polgármestere
Kétnapos osztálykirándulás keretében érkeztek Kecskemétre a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium kilencedik osztályos tanulói. A diákoknak az volt a kérésük, hogy ellátogathassanak a városházára és találkozhassanak a polgármesterrel.
A fővárosi vendégek pénteki látogatása egyben egy hagyományteremtő célú kezdeményezés első alkalma is volt. Szemereyné Pataki Klaudia a jövőben minden hónap egy-egy péntekén szívesen tart rendhagyó osztályfőnöki órát településünkről, illetve az önkormányzat munkájáról az érdeklődő diákoknak.
Szemereyné Pataki Klaudia a KTV híradójának elmondta: egyre nagyobb az igény középiskolások részéről arra, hogy betekintést nyerjenek egy városvezető, illetve egy városvezetés munkájába, mindennapjaiba.
A budapesti gimnazisták láthattak egy vidám, fiatalos lendületű filmet a megyeszékhelyről, majd információkhoz juthattak például a Mercedes gyárról és a Kecskeméti Főiskolán folyó duális képzésről. Szemereyné Pataki Klaudia beszélt arról a nagy ívű gazdasági fejlődésről is, amely az elmúlt hat-hét évben városunkat jellemezte. Az országos hírű Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanulói a díszteremben zárták városházi látogatásukat.
(Szöveg: KTV)
(Forrás: KEOL)