A Szociális Civil Kerekasztal tagszervezetei is részt vesznek a Civil Napon
Képgaléria
Megbeszélést tartottak a kecskeméti Városi Civil Kerekasztal keretein belül működő szociális civil szervezetek kedd délután a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házában. Döntést hoztak arról, hogy június 6-án részt vesznek a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban megrendezésre kerülő Civil Napon. Két színpadon zajlanak majd műsoros bemutatók. A Városi Civil Kerekasztal által szervezett rendezvényre látogatók bepillantást nyerhetnek – más társ-szakkerekasztalokkal párhuzamosan – a szociális karitatív szervezetek mindennapi életébe, képet kaphatnak tevékenységükről, megismerhetik jövőbeni terveiket. A Civil Nappal azonos időben, június 5-7. között a Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti szervezetének koordinációjában kerül megrendezésre a katolikus Városmisszió. Az alkalom részletes programtervét a Szociális Civil Kerekasztal egyik tagszervezeteként, a Karol Wojtyla Barátság Központban mutatják be május második felében. Ami azonban bizonyos: az alkalom június 5-én, pénteken 18 órakor főtéri szentmisével veszi kezdetét, majd szerzetesrendek mutatkoznak be a nagyközönség előtt. Ezt követően fáklyás menet indul a műkertvárosi Assisi Szent Ferenc templomhoz, ahol agapé (szeretetvendégség) várja az egybegyűlteket. Ismét lesz „kávéház” és „város körüli rózsafüzér”, szombat este pedig filmet vetítenek a főtéren. Az alkalmat vasárnap szentmise zárja, melyet Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutat be a Nagytemplomban. Utána a templom melletti téren, a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében ebédet szolgának fel a Városmisszió résztvevői számára. Ingyenes ebédjegyet a Nagytemplomban lehet majd igényelni. A megbeszélés záróakkordjaként Gál Zita, a Védőháló Karitatív Egyesület elnöke mutatta be az általuk elindított adományboltot.
T.N.
A Szociális Civil Kerekasztal résztvevői:
Alföldi Civilekért Alapítvány
Budainé Nagy Katalin
[email protected]
Baráti Kéz Egyesület
Szalontai Lajosné
30/586-91-14
Értünk –Magunkért –Velünk Mozgássérültekért Kh. Alapítvány
Horváth Lajos
70/208-58-34
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja
Rigóné Kiss Éva
30/98-55-506
Porta Kh. Egyesület
Kőrös Károlyné
20/94-27-115
[email protected]
Széchenyivárosi Karitász
dr. Szigetváriné Tóth Erzsébet
30/595-47-47
Szolgálat a közjóért és a rászorultakért Alapítvány
dr. Bácskai Ferenc
[email protected]
Összefogás a Mozgáskorlátozottakért
Pap Sándorné
Tanács Béláné
76/410-486
76/320-973
Összefogás a Mozgássérültekért
Rigóné Kiss Éva
30/98-55-506
Szent Erzsébet Alapítvány
Szentgyörgyi Mihályné
76/495-429
Kecskeméti Mozgássérültek
Molnár Erzsébet
[email protected]
Kecskeméti Parkettagyártók Egyesülete
Kapás Ferenc
20/57-04-449
[email protected]
Wojtyla Barátság Központ
Kőrös Károlyné
20/942-71-15
Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány
Bácskai Andrásné
30/470-53-07
Hitoktatásért Alapítvány
dr. Bácskai Ferencné
20/998-03-48
Forrás: http://varosicivilkerekasztalkecskemet.webnode.hu/kerekasztalok/szocialis-szakkerekasztal/
Kövessen minket a Facebookon is!