Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2007. május 18. 17:15

TILTAKOZÓ AKCIÓK VÁRHATÓK: városvezetés kontra szülők

TILTAKOZÓ AKCIÓK VÁRHATÓK: városvezetés kontra szülők
Tegnap délutántól folyamatosan csörög a szerkesztőségünkben a telefon, felvesszük és először mindig azt gondoljuk, hogy ugyanaz a személy beszél. Aztán kiderül: mindig más panaszkodik, de ugyanarról és ugyanazt mondja.
- Dr. Zombor Gábor polgármester és csapata nem teheti meg a város következő nemzedékével, amit a tegnapi közgyűlésen dr. Sárközy István alpolgármester előrevetített, s amelyről az egyik napilap már címlapján, vezető szalagcímben osztja meg az olvasókkal kételyét. „Az ámokfutás iskolapéldája?” A lényeg: öt egységbe tömörülnének a kecskeméti általános iskolák és óvodák. A három gimnázium a Táncsics kollégiummal szerveződne egységbe. A szakközépiskolákat idén csak gazdaságilag integrálnák. A politikai ellenzéket felkészületlenül érte a rémálomnak tűnő terv. Még nem tudták ízekre szedni az elképzelést, de az már látszik, hogy az intézmények dolgozói – de kiváltképpen a szülők – széleskörű támadásba lendültek. Ma a Porta Egyesület irodája előtt kisebb tömeg próbálta meggyőzni vezető szervezőnket, hogy álljunk a mozgalmuk élére és a sajtó minden eszközét, a civil összefogásba rejlő hatalmas energiatartalékokat is vessük be az újabb Sárközy-terv visszavonását követelve. Egyszerűen abszurdnak találják a szülők, hogy gyermekeik jövőjét érintve, ilyen hatalmas áldozattal fizetnék meg azt a piti – az iskolarendszer fenntartásának összköltségének viszonyítva pitiáner – 100 millió forintot, amelyet a korábban a református gimnázium élén már szerepelt pedagógus, mintegy célkitűzésként felvázolt. Azt tudjuk, hogy csökken a gyereklétszám, ősztől pedig a normatív támogatás is, és így 350 millió forinttal kap majd kevesebbet a kecskeméti közoktatás. Tény az is, hogy a kisiskolákban nincs elegendő szaktanár, ráadásul a változó nyugdíjtörvény miatt sokan abbahagyják majd a munkát. Ennek ellenére - amint azt egy lázadó szülő emelt hangon mondta - nem szabad kiönteni a fürdővízzel a gyereket. Ötlettelen, fantáziátlan, pedagógia módszereket lábbal tipró az a grémium, amely százmillió forinttért, egyebekért, egy ilyen mélységű és ilyen pusztító hatású átalakítást a gyerekekre az intézményhálózatra kényszerít. – Tönkreteszik a gyerekeinket! - kiáltott közbe egy könnyeivel küzdő édesanya – Én is tagja vagyok a pártnak, de most azt mondom: ennek a kecskeméti vezetésnek elment az esze! A Porta Egyesület képviseletében megjelent alapító-szervező, Farkas P. József, megpróbálta nyugtatni az indulatokat (Sikertelenül!). Az aktivista kijelentette: - A pedagógiai intézmények sorsa, ügye, nem tartozik az egyesület kompetenciájába. Éppen elég feladata van a civil közösségének a város pusztító környezeti gondjaival, az úttalan-utak levegőszennyező, egészségpusztító hatásával, amely erősíti, rombolóbbá teszi a pollenek károsító hatását. Az alapító szervező kérte a szülőket, hogy próbáljanak a szülői közösségek, iskolai alapítványok tiltakozó akcióiba bekapcsolódni. Ott mondják el véleményeiket, félelmeiket. Farkas P. József meggyőződése, hogy a város vezetője Dr. Zombor Gábor hajlik a józan szóra, és most sem lesz a százmilliós-politikai csapda áldozata. A szülői képviselők távozóban, annyit mondtak: - Ha kell, nem riadnak vissza a köztéri fellépésétől, tüntetéseket, tiltakozó akciókat szerveznek, de nem hagyják gyermekeik életét, jövőjét tönkretenni. Ők is érdekeltek! Vajon őket miért nem kérdezi meg senki sem? Hogy miért nem? Mi sem tudjuk! Képünkön: diákok műsorra várnak. Ha gyenge a rendező, rossz a dramaturg, csapnivaló a darab vajon milyen előadásra számíthatnak?

Kövessen minket a Facebookon is!