Új termékek és technológiák az Izsáki Házitésztánál
Az elmúlt néhány esztendőben a piaci igények jelentősen növekedtek. Ahhoz, hogy versenyelőnyünket meg tudjuk őrizni, arculatváltásra, új termékek bevezetésére és technológiai fejlesztésekre volt szükség – indokolta az újításokat Juhász Sándorné, az Izsáki Házitészta Kft. tulajdonosa. - Termékeink külső megjelenését új grafikai elemekkel tettük az eddigieknél is vonzóbbá. Korábbi négy termékcsaládunk mellé kifejlesztettünk még egyet. Az 500 grammos, dobozos kiszerelésű 4 tojásos termékeinkről van szó, melyek cérnametélt, csipetke, csipkés csusza, hosszúmetélt és lúdgége formátumokban kerülnek a boltok polcaira. A korábbi jó bevált csomagolástechnikánk szintén „frissítésen” esett át. Az úgynevezett párnás technológiáról áttértünk a „négyél hegesztett” talpas tasakokra. Az új csomagolás vonzóbb megjelenést ad a termékeknek, egyben hatékonyabb védelmet nyújt a külső behatások ellen – folytatta a fejlesztések felsorolását Juhász Sándorné. - 200 grammos kivitelben, „négyélű” talpas tasakokban fél éve került piacra további nyolcféle 8 tojásos termékünk. Ezeket eperlevél, lúdgége, nagykocka, préseltcsiga, tarhonya, kiskocka, zabkocka és csipetke formátumban forgalmazzuk. Egy-két héten belül újabb termékekkel fog bővülni az eddig is széles termékkínálat. Új termékformátumokat vezetünk be, úgymint: levesgyöngy, grízgaluska, zsemlekocka, kruton, palacsintametélt. Majd hozzátette: - Igazodva a megnövekedett piaci igényekhez új, 1100 raklap kapacitású logisztikai raktárat hoztunk létre azzal a céllal, hogy növeljük termelési kapacitásunkat, optimalizáljuk vállalati működésünk hatékonyságát, továbbá új bel- és külföldi piacokon jelenjünk meg úgy, hogy a tőlünk megszokott kiváló minőséget hosszú távon is tartani tudjuk. Céljaink között szerepelt továbbá, hogy fejlesztéseinkkel párhuzamosan ne kelljen csökkenteni a jelenlegi dolgozói létszámot és megőrizzük korábbi beszállítói volumenünket. Mindezt pályázati forrásból, banki hitel és önerő bevonásával valósítottuk meg. Ma elmondhatjuk magunkról: az elmúlt egy-másfél év közös erőfeszítései, valamint termék- és technológiai fejlesztéseink jóvoltából megőriztük belföldi pozícióinkat. Az egész országot lefedő üzletkötői hálózatot hoztunk létre. Területi képviselőink segítségével országszerte napi kapcsolatban vagyunk minden kereskedelmi partnerünkkel. Termelésünk 60%-át itthon, 40%-át külföldön értékesítjük. Kivitel vonatkozásában jelentős előrelépést könyvelhettünk el. Főbb exportterületeink mellett – Svédország, Ausztria, Szlovákia, Románia, Cseh Köztársaság, Észtország, Litvánia, Kanada – beléptünk az Amerikai Egyesült Államok piacára. - Újabban érezhetően növekvő igény mutatkozik a tojásnélküli tésztákra, melyek előállítása nem tartozik ugyan a fő profilunkba, de különféle formátumokban mégis raktárkészleten tartjuk, folyamatosan gyártjuk. A magyar gasztronómiai hagyományoknak köszönhetően változatlanul nagy érdeklődést tapasztalunk az általunk jobban preferált magas tojástartalmú házitészták iránt – emelte ki Juhász Sándorné Ica, a „Juhászné-féle” száraztészták névadója. - Rendelkezünk még szabad kapacitásokkal. Gőzerővel dolgozunk piacaink bővítésén és további fejlesztéseket is fontolgatunk – adott végül betekintést a jövőre vonatkozóan Juhász Zsolt, a családi vállalkozás kereskedelmi igazgatója.