ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. PROJEKTLÁTOGATÁSOK ORSZÁGSZERTE
Május 12-13. között dél-dunántúli, nyugat-dunántúli és közép-dunántúli projektmegvalósítók csoportja utazott Szegedre és Kecskemétre, ahol négy szervezet tevékenységét ismerhették meg:
Szegeden a Tudásklaszter Nonprofit Kft., a Napra Forgó Nonprofit Közhasznú Kft. és a Progress Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Kecskeméten az Álláskeresők Egyesületének BKM Szövetsége mutatkozott be, ismertette foglalkoztatási célú projektjeit. Az előadásokat követő kötetlen beszélgetések során a vendéglátók is megismerhették a Dunántúlon működő projektek megvalósítóinak munkáját.
Az elhangzott kérdésekből és válaszokból egyértelművé vált, hogy mind a látogató, mind a fogadó szervezetek számára a legnagyobb kihívás a projektek fenntarthatóságának biztosítása, illetve a szervezetek humánkapacitásának megőrzése addig, amíg új pályázati lehetőségek nyílnak.
A jó hangulatú utazás remek lehetőséget teremtett arra, hogy egymástól földrajzi szempontból távol működő szervezetek megismerjék egymás működését, jó gyakorlatait, megoldásait, melyeket a későbbiekben saját szervezetükben, projektjükben is eredményesen alkalmazhatnak, továbbá lehetőséget teremtett új együttműködések, közös projektek megalapozására is.