Pünkösdöltek a Református Általános Iskolások
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak\" (Az Apostolok cselekedetei 2. 1-5)
Az iskola második osztályos tanulói verssel, énekkel hirdették pénteken az ünnep üzenetét szüleiknek, iskolatársaiknak, tanáraiknak, az iskola dolgozóinak, a Kecskeméti Református Egyházközség dolgozóinak, a Református Pálmácska Óvoda gyermekeinek, az Egyházközség Sion nyugdíjasházaiban élő időseknek.
A lányok a pünkösdi királynéjárás népszokást elevenítették fel. Virágkaput, virágfüzéreket készítettek, néptánc ruhát öltöttek, rózsaszirmokat szórtak. A fiúk is ünneplőbe öltözve, szalagos kalappal a kezükben mondtak áldást.
Minden szereplő tiszta szívvel énekelte a református énekeskönyv 374. dicséretét:
„A pünkösdnek jeles napján
Szentlélek Isten küldeték,
Erősíteni szívüket
Az apostoloknak.\"
(KEOL)