Díjazták a Katona József Színház 2014/15-ös évadának legjobbjait
Az Együtt a művészetért! címet kapott (korábban ESTeM-nek hívták) díjkiosztó gálaest Decsi Edit és Orth Péter által vezetett rendkívül színvonalas, látványos műsorán a közönség szavazatai alapján kilenc kategóriában adtak át díjakat. Ezen kívül a társulat megszavazta az „Évad embere\" díj kitüntetettjét, valamint átadták a közelmúltban elhunyt Csizmadia László özvegye, Frigyesi Tünde által alapított „Csizmadia Díjat\", továbbá a „Latabár Díjat\", amit a színházvezetés nyújt át a legígéretesebb fiatal tehetségnek.
A díjátadón a művészek megidézték az évad emlékezetes pillanatait, legnagyobb közönségsikereit. Dalok hangzottak el többek között a Csókos asszonyból, a Csoportterápiából, az És mégis szól a dal című operameséből. Részletet láthatott a közönség a Kecskemét City Balett produkcióiból: a Carmenből és a Diótörőből, sőt, az új évad bemutatóiba is bepillantást nyerhettek.
A díjazottak Gróf Zoltán festőművész kecskeméti teátrum épületét ábrázoló akvarelljét, valamint pénzjutalmat vehettek át az eseményt támogató cégek képviselőitől.
A díjakat a következők kapták:
Évad embere: Taracközi Zoltán (a színház hangtárának vezetője). A díjat átadta: Seres Sára, a Díjátadó Gála szervezője.
Legjobb jelmeztervező: Kiss Julcsi. A díjat átadta: Csorba János, az Autó Univerzal Kft. műszaki igazgatója.
Legjobb díszlettervező: Tihanyi Ildikó. A díjat átadta: Kriskó János, a Kecskeméti Televízió Múzsa kulturális magazin felelős szerkesztője.
Legjobb női epizodista: Dobó Enikő. A díjat átadta: Molnárné Salánki Margit, a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. kereskedelmi osztályvezetője.
Legjobb férfi epizodista: Ferencz Bálint. A díjat átadta: Berta Tibor, a Cab Tec cégcsoport kecskeméti telephelyének vezetője.
Legjobb kisszínházi előadás: Csoportterápia. A díjat átadta: Mák Kornél, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Legjobb színész: Orth Péter. A díjat átadta: Szarka Balázs, az Univer Szövetkezeti Zrt. vezérigazgatója.
Legjobb színésznő: Hajdú Melinda. A díjat átadta: Rácz László, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. logisztikai vezetője.
A város kedvence: Szerednyei Béla. A díjat átadta: Dr. Sárközy Szabolcs, aki a színházi közönség képviseletében nyújtotta át az elismerést.
Legjobb előadás: Liliom. A díjat átadta: Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Csizmadia Díj (az évad legjobb operett és zenés-színésze kapta): Aradi Imre
Latabár Kálmán Díj: Porogi Ádám