8.Budapesti Cseh Sörfesztivál
Nem kevesen járnak vidám sörtúrákra a festői szépségű Prágába, de egyre többen utaznak Dél-Csehországba, vagy a morva fővárosba Brünnbe, esetleg az északi régióba, a híres žateci komlóvidékre, a környék hangulatos kisvárosaiba, ahol jobbnál jobb söröket kóstolhatnak.
Idén június 24 és július 5-e között azonban elég a pesti Belvárosba ellátogatni, ha a cseh sörök sokaságával szeretnének megismerkedni. A kínálatban, amely még a napokban is gyarapodik, több mint 40 főzde legalább 160 féle sörét fogják megtalálni a fesztiválra kilátogató sörbarátok. Természetesen nem lesz képviselve valamennyi sörfőzde illetve sörgyár – képtelenség is lenne – a választék azonban így is impozáns lesz.
Mivel a cseh sörfőzők sokáig ellenálltak a kísértésnek, hogy a megbízható alsóerjesztésű sörök, már-már sérthetetlen výčepní, ležák, speciál szentháromságán túl érdeklődést mutassanak más, időközben egyre divatosabb és népszerűbb sörtípusok iránt, ezek közül, a népnyelv által csak tízesnek (výčepní) illetve tizenkettesnek (ležák) nevezett sörök jelennek meg legnagyobb számban a fesztiválon. Azonban hadd nyugtassunk meg mindenkit: nem fognak két egyforma sört, még ezek között sem találni. Lesz amelyikben a malátás édesség, lesz amelyikben a komló keserűsége dominál – legyen szó akár egy svetlyről, akár egy tmavyról, vagy a gyönyörű színekben pompázó poltmavyról. A speciál sörök – ezek elsősorban ünnepi alkalmakra főzött – sűrűk, testesek és bizony alkoholtartalmuk is magas. Ezek közül is kiemelkedik a Žatec Strong, a Primátor 24 vagy a Pardubicky Porter. Ez utóbbi sokáig a világ legerősebb sörének számított.
1842-óta a Pilsner Urquell megszületése óta a csehek egyre inkább áttértek az alsóerjesztésű sörök főzésére – a XX. század végére gyakorlatilag a láger azaz a ležák szinte teljesen uralták a cseh sörgyártást. Azonban azóta nagyot fordult a világ, részben a kézműves sörfőzdék bátor próbálkozásainak, másrészt az olyan nagyobb gyárak vállalkozó szellemének köszönhetően, mint a náchod-i Primátor, vagy a Černá Hora. Egyre több felsőerjesztésű sör – IPA, EPA, búzasör, gyümölcsössör és még sorolhatnánk – jelenik meg az áruházak polcain illetve a sörözők kínálatában. Ezek a sörök a Budapesti Cseh Sörfesztiválon is meg fognak jelenni.
Ahogy örömmel jelenthetjük, hogy kisebb sörfőzdék kézműves sörei is bemutatkoznak a Szabadság téri 12 napon. Így már biztos ott lesz a Kocour, a Kout, a Purkmistr, az Urban és a kroměříž-i Černý Orel. Nem mindennapos pasztőrizálatlan söreik különleges gondoskodást igényelnek – hiszen folyamatos hűtést igényelnek, de biztosak vagyunk benne, hogy erre idejük sem lesz.
Mint a leírtakból is kiderült torok szárazon nem maradhat és a legkényesebb igényű sörínyenc is találhat a választékban kedvére valót.
A fesztiválra a belépés díjtalan és nem fog kelleni fizetni a WC-ért sem. Hosszas tanakodás után – összevetve minden érvet az üveg- vagy műanyagpohár vitában – a műanyagpohár mellett döntöttünk, elsősorban higiéniás előnye miatt, ugyanakkor abban a reménybe, hogy a pohárba kerülő italok így is őszinte tetszést fognak aratni!
EGÉSZSÉGÜKRE! EGÉSZSÉGÜNKRE!
Sörfajták
Bernard
Amber Lager világos
Bernard Dark Lager barna
Bernard Premium 12°szűretlen világos
Bernard szilvás alacsony alkoholtartalom
Bernard meggyes alacsony alkoholtartalom
Broumov
Svetly Cokolada Kvasnicak
Tmavy Classic
Visne Special tmavy
Benediktin 300
Merunka Special
Budweiser 1795
Budweiser 1795 Svetly
Budweiser 1795 barna
Černa Hora
Kvasar
Cerna Hora
Páter 11 - 4.4 % világos
Camelot 12 - 4.8 % világos
Gránát 12 - 4.5 % barna kávés
Kvazár 14 - 5.7 mézes világos
Moravské sklepni
Boruvka - áfonyás
Matous
Kern
Velen
Refresh Brusinka/Refres Limetka
Chotěboř
Premium 12 világos
Premium barna 11
Polo amber félbarna 11
Eggenberg
Nakouřený švihák füstös barna
Petr Vok világos
Eggenberg Nefiltrovany
Ferdinand
Sedm kulí 13 vörös sör
Ferdinand 10 világos
Ferdinand 11 barna
Ferdinand 11 MAX szűretlen világos
Ferdinand special D\'Este szűretlen világos
Herold
Bohemian traditional lager 11 világos
Bohemian lager 13˚ barna
Harold Weizen
Holba
Holba szűretlen élesztős világos
Holba félbarna
Ježek Jihlava
Ježek szűretlen
Telčský Zachariáš
Jihlavsky Grand
Kácov
Hubertus 11 világos
Hubertus 12 premium világos szűretlen
Kocour Pivovar
Kocour Catfish
Konrád
Premium 12 világos WBA
Konrád barna 11
Konrád ESO félbarna
Konrád RED vörös
Konrád Spytichněv 14
Koutské pivo
Koutská 10 világos
Koutská 14 barna
Krokonos Pivovar
Svetly 12˚
Tmavy 11˚
Speciál 13˚
Krusovice
Krusovice Rityr
Krusovice Malvaz
Krusovice Dark
Krusovice Weizen
Litovel
Litovel Moravan 12˚
Litovel barna Premium 11˚
Litovel Holiday 13˚
Litovel Red Orange
Pardubický Pivovar
Pernštejn Premium világos
Pernštejn Granat
Pernštejn Polotmavy
Pardubicky Porter 19˚
Pilsner Urquell
Prazdroj 12 szűretlen fahordós
Primátor
Primátor Weizenbeer
Primátor EPA
Primátor Stout
Primátor Premium 12 világos
Primátor Exclusive speciál 16
Protivín
Merlin Černý
Lobkowicz Premium
Schwarzenberg 11 (4,5%)
Platan 11 (4,6%)
Premium (5,0%)
Granát (4,6%)
Perla 14 (6,0%)
Purkmistr
Purkmistr 12 szűretlen
Purkmistr 13 barna szűretlen
Purkmistr 12 félbarna szűretlen
Purkmistr 14 félbarna EPA szűretlen
Purkmistr tormás világos szűretlen
Rebel
Rebel Tmavy 11˚
Rebel Polotmavy 13˚
Rebel Világos 11˚
Richtář
Natur (4,9% - 11) szűretlen
Premium (5,0% - 12)
Special (6,5 - 15)
Rataj
Svijany
Svijansky Máz 11 világos
Svijansky Rytir 12 világos
Svijansky Kníže 13 világos
Svijanská Kněžná 13 barna
Kvasničák, szűretlen élesztős világos 14
Svijansky fanda, félbarna
Uherský Brod
Premium (5,0% - 12)
Comenius (6,0% - 14)
Kounic (4,6% - 11) félbarna
Perun
Usti nad Laben
Breznak
Zlatopramen
Velkopopovicky Pivovar
Kozel 10
Kozel 12
Vysoký Chlumec
Baron
Poutnik
Vít búza
Démon félbarna
Janův elixír
Fruit Ale
Zubr
Classic barna 11˚
Yuzu japán lime ízesített
Gold világos 12˚