Szeptembertől mintaétrendet vezetnek be a kecskeméti óvodákban és iskolákban
Az egészséges táplálkozás biztosítása kiemelten fontos, különösen a fejlődésben lévő szervezet számára. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma megalkotta a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendeletét, amely előírásait 2015 szeptember 1-től kell alkalmazni.
A rendelet fő célja a minőség-vezérelt közétkeztetési rendszer megvalósítása minőségi alapanyagokból. Közös célként fogalmazódik meg, hogy a gyerekeket – és rajtuk keresztül a családokat - szoktassuk vissza a terített asztalhoz.
A közétkeztetési rendelet előírásainak Kecskeméten történő bevezetése, alkalmazása érdekében Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a februári ülésén mintaétrend összeállításáról döntött.
Az új szabályozásoknak megfelelő mintaétrend kialakításáról a közgyűlés dietetikus szakértő, szülői munkaközösség, a diák-önkormányzat, valamint a szolgáltatók bevonásával egyeztetéseket kezdeményezett. A szakértői anyagok kiértékelését követően az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményez majd a szolgáltatókkal.
A dietetikus szakértő által összeállított mintaétrend a napokban bemutatásra került mind az óvodák, mind pedig az általános- és középiskolák, valamint a kollégiumok szülői munkaközösségének és a diákönkormányzatok képviselőinek.
A bemutató során részletes tájékoztatást kaptak a résztvevők a közétkeztetési rendeletről, valamint a szolgáltatók a mintaétrend alapján elkészítették az új előírásoknak már megfelelő ételeket, ezeket a résztvevők a helyszínen meg is kóstolhatták. A mintaétrend véglegesítéséhez a bemutatón elhangzott észrevételeket figyelembe veszik.
A közétkeztetési rendelet szabályozza az étkezést igénybe vevők életkora és száma alapján a naponta biztosítandó ételek és italok előállításához szükséges egyes alapanyagok mennyiségét, valamint az egyes alapanyagok előfordulásának gyakoriságát.
Új előírás, hogy a só vagy cukor kihelyezési, illetve átadási helyén jól olvashatóan fel kell tüntetni: „A túlzott só- és cukorfogyasztás szív- és érrendszeri betegségekhez, elhízáshoz és cukorbetegséghez vezethet!” szövegű figyelmeztető feliratot. A felirat az étkeztetettek életkori sajátosságainak megfelelően képi megjelenítéssel helyettesíthető.
A kormány kiemelt célkitűzésének megfelelően 2015 szeptemberétől a bölcsődés és óvodás korú gyermekek nagy része ingyenesen étkezhet. A 2016-os költségvetési törvény összeállításakor a főbb célkitűzések között szerepel az ingyenes gyermekétkeztetés további folytatása, a központi költségvetés ezt is figyelembe véve egyre növekvő összeggel járul hozzá a gyermekétkeztetéshez, így jövőre ezen ellátások támogatása várhatóan meghaladja a 70 milliárd forintot.
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata