November 24. vasárnap, Emma
Hírek, események 2007. október 3. 12:37

ASSISI SZENT FERENC GALAMBBAL, FÁBAN - Sztrádák és ösvények

Képgaléria
ASSISI SZENT FERENC GALAMBBAL, FÁBAN  -  Sztrádák és ösvények
Sokáig járta a világot tengerészként. A fa faragása eleinte egyfajta unaloműzés volt számára, az óceánokat szelő hajók fedélzetén. Aztán a matróztársak egyre nagyobb csodálattal bólogattak munkái láttán, s arra kérték, faragjon egy oltárt, bensőségesebbé téve a hullámok hátán töltött karácsonyt. – Így indult a kecskeméti Mónus Béla szobrászi karrierje.
Alkotásaiból most láthattunk kiállítást az Erdei Ferenc Művelődési Központban, Assisi Szent Ferencről készült szobra pedig, a vasárnap felavatott új templomot díszíti a Műkertvárosban. - Tíz éve, hogy végleg hátat fordított a tengereknek. Élete és megélhetése végleg a fafaragás lett. Megbánta? - Nem. Viszontagságoktól ez az út sem mentes, de valami megnyugtató megelégedettséget, boldogságot ad, ha valahol felavatják egy munkámat. Maga a tudat a megnyugtató, hogy maradandót alkottam, ami sokáig lesz dísze egy köztérnek, közintézménynek. - Ön helyett, most a szobrai járják a világot. Mert ha jól tudom, Németországtól Japánig sok helyen láthatók ma már köztéri plasztikái. Melyikre a legbüszkébb? - Talán a Mikes Kelemen emlékműre. Ez hatalmas munka volt, hiszen egy háromszáz éves tölgyből faragtam, Mikes szülőhelyén, Zágonban. Azóta úgy mutogatják ebben a csodálatos erdélyi falucskában, mint a büszkeségüket, mint igazi látványosságot. De a fővárosi állatkertben látható, öt méter magas táltos szobromat sem tagadnám meg soha, ahogy az ott látható Koós Károly portrét sem. Most egy életnagyságú betlehemes szoborcsoportot készítek az állatkertnek. Ma már szinte minden időmet az köti le, hogy a megrendeléseket teljesítsem. - Csak fával dolgozik? - Nem, gyakran nyúlok a márványhoz is, ha kérik. A balatonfüredi óvoda bejáratánál nemrég felavatott zenebohócom is kőből készült. De a fa melegsége mindennél többet jelent, a tulajdonságai gyönyörű titkok tárháza a magamfajtának. Mondhatnám, hogy maga a fa a legnagyobb tanítómesterem. Kő Pált és Szervátiusz Tibort nagyon tisztelem, próbáltam is tanulni tőlük. Azt mondták, jó úton járok, de nem csak tehetség, hanem rengeteg elszántság, kitartás, erő is kell, hogy végig járjam ezt az utat, különben elveszek. Szervátiusz szerint, ez a magányosok útja, s azt hiszem, teljesen igaza van. Ma, a számítógépek világában, én megmaradtam az ősi módszereknél, a vésőnél és a kalapácsnál, s a figuratív szemléletnél. A sztrádák helyett az ösvényeket választottam. Mert mit lát az ember, ha csak tovatáguld az aszfaltcsíkon? Az ösvények nehezebben járhatók, de fák, bokrok övezik, ezernyi élet, ezernyi titok… Mónus Béla mostani, kecskeméti kiállítására megjelent egy tenyérnyi füzetecske, amelyben ezt írja: „A fák formájukban, erezetükben, görcseikben, repedéseikben őrzik hosszú életük során átélt tapasztalataikat. Haláluk után ezekből a jelekből próbálok olvasni. Évszázadok emlékeiről mesélnek, segítenek, hogy megtalálhassam bennük azokat a szobrokat, amik elmondják titkaikat. Szoborként élnek tovább, és szólnak születésről, szeretetről, szerelemről, szenvedésről, halálról mindazokhoz, akik egy csöndes, meghitt percet szánnak rájuk…” - lexi -

Kövessen minket a Facebookon is!