Bicskával támadt a védőnőre a fiú
A védőnő és a családgondozó 2014. november 17-én délelőtt terhesgondozás és családlátogatás miatt megjelent a fiatalkorú vádlott kecskeméti lakóhelyén, ugyanis a fiatalember húga állapotos volt. A vádlott ordibálni kezdett és egy nyitott bicskával a kezében megfenyegette a védőnőt és a családgondozót azzal, hogy onnan nem viszi el senki a húgát, mert ha elviszik a testvérét, akkor őket leszúrja és magát is szíven szúrja.
Az őrjöngő fiatalkorú szidalmazta is a védőnőt, többször közölte a sértettel, hogy vele kezdi, mert ,,a szeme olyan rafinált, nem tetszik neki”. A vádlott a fenyegetés közben a kapubejáróban álló családgondozó férfi felé közeledett, tőle egy méterre a bicskával hadonászni kezdett, mialatt őrjöngve kiabált. A fenyegetés miatti félelmében a védőnő sértett az úton hátrálni kezdett.
A vádlott fenyegetése miatt a két közfeladatot ellátó sértett nem tudta elvégezni a munkáját, a helyszínt elhagyták, így a vádlott jogszerű eljárásukat fenyegetéssel megakadályozta.
A szabadlábon védekező, büntetett előéletű fiatalkorút a Kecskeméti Járási Ügyészség 2 rendbeli, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben.