Vidékiek vs. budapestiek: így látjuk egymást - Sztereotípiákról vallottak a Comedy Central rajongói
A magyar humorcsatorna a Kertvárosba száműzve című szitkom ötletén felbuzdulva kérdezte meg rajongóit, hiszen a sorozat a vidéki-városi ellentéthez hasonló kertváros-belváros szembenállást feszegeti. A sorozatban az édesapa egy álmatag kertvárosba költözteti lányát: a férfi remekül megtalálja a helyét a helyi elvált, otthon borozgató, tipp-topp anyukák között, míg a tini visszasírja a régi életét. Ebből kiindulva tudakolta a Comedy Central, hogy a magyar nézők miként tekintenek a vidéki/városi társaikra és hogyan látják az „ottani” életet.
A rögtönzött kutatás kérdőívét majdnem háromszor annyi vidéki töltötte ki, mint budapesti. Ez önmagában nem húzza a gémeskút felé a mérleg nyelvét, tehátegyértelműen még most sem lehet kimondani, hogy ez a vita eldőlt. A felmérésből egyértelműen kiderül, hogy komoly az ellenszenv a magyar metropolisz lakóival szemben: a vidékiek 10%-a sem lenne pesti, sőt 20%-uk a „fennhéjázó, idegbeteg, tapló piperkőc” választ ikszelte be, amikor a fővárosiakról kérdezték. Ezzel szemben a budapestiek jóval toleránsabbak: a megkérdezettek fele szerint a távoli települések lakói is emberek, csak máshova néz az ablakuk. Azt a választ pedig, mely szerint „kilóg a kapa a szájukból és egy hokedlin ülnek egész nap” mindössze 3%-uk választotta.
A vidéki válaszadók fele tovább erősíti a sztereotípiát, miszerint a fővárosiaknak nagy az arcuk és egyáltalán nem kedvesek. Ezzel szemben a megkérdezett pestieket az égvilágon semmi nem zavarja a vidékiekben, pedig választhatták volna a „pletykás bunkók, akiknek disznóólra nézett a szobájuk” opciót is. De az ócsárolás mellett a féltékenykedés is felüti a fejét a két csoport tagjai között. A falvak és vidéki városok szülöttei 56%-ban a kultúrát, míg a másik tábor képviselői pedig 53%-ban a nyugalmat és a csendet irigylik leginkább.
Az egyértelmű, hogy a plázák egyáltalán nem hiányoznak a fővároson túlról, a vidékiek egyáltalán nem igénylik, hogy a környékükön is bevásárlóközpontok nőjenek ki a földből. A pestiek csupán 17%-a gondolja úgy, hogy a főváros a világ közepe, és egyáltalán nem is érdemes máshova menni. Ezzel a vidékiek is egyetértenek: 16%-uk teljes mértékben meg van elégedve a lakhelyével, és a világért se tenné be a lábát Magyarország legnagyobb városába.Ami a párkeresést illeti, nagy az egyetértés: mindkét tábor úgy véli (61-63%), hogy a leendőbeli partner, akár hottentotta is lehet, azaz teljesen mindegyhová valósi…
A vidék vs. Budapest kérdés ezzel lezárult, de hogy a Kertvárosba száműzve második évadában hogyan csapódnak le a külvárosi/belvárosi ellentétek a tinik között és miként épül be az édesapa a helyi elvált nők közegébe, az évadzáróból kiderül, július 8-án 21:00-tól a Comedy Central műsorán.