Kellemet sugárzó díszüvegek
- Jelenleg az 1896-ban neogótikus stílusban épült, karcagi katolikus templomnak készítek egy új, hat és fél méter magas – és csaknem ugyanilyen széles -, pünkösdi jeleneteket megelevenítő ablakot. Amit egy idegenben szakadt karcagi polgár ajánlott fel a helyi Szent István Egyházközösségnek. Mihelyt ezt befejeztük, Kiskunhalas felé vesszük az irányt, ahol új díszüveges ablakokat készítünk a felsővárosi Jézus Szíve templomnak – mondta el lapunknak Holtság Károly. - Napjainkban rengeteg műemléki épület nyílászárói szorulnak felújításra. Különösen igaz ez Bács-Kiskun templomaira. Hiszen az ablakokban a díszüvegek ólmozásai elöregedtek, s a korszerű hőszigetelésük sem mellékes szempont. Nem csupán a fűtési költségek csökkentése érdekében ésszerű minél hamarabb megoldani ezeknek a gyönyörű ablakoknak a felújítását, hanem azért is, mert ha kipotyognak az üvegek az elöregedett rögzítésekből, akkor azokat újra le kell gyártani, ami jóval drágább az állagmegóvásánál. Ahol összefognak a helyi erők, vállalkozók, sokkal könnyebben meg lehet menteni az enyészettől ezeket a csodálatos értékeket.
- Tennivalókból tehát nincs hiány, egyedül nem is győzném. De néhány régi szakember mellett, a munkában is mindig remek társam a feleségem, és az utóbbi években felnőtté vált Bendegúz fiam is. Az elmúlt egy-két évtizedre visszatekintve elmondható, hogy már nem csak a régi épületek felújításánál igénylik a munkánkat, hanem egyre több új templom, iroda, hotel, étterem, lakóház kivitelezésénél is. Ez a sokféle igény jól mutatja az ólomüvegnek azt a szépségét, ami mindenhol kellemet sugároz. Hiszen valóban varázslat az, ahogy a színes üvegek megtörik a fényt, behozza a belső terekbe a napsugarakat, mindig más hangulatot kölcsönözve a formáknak, falaknak.
Holtság Károly
6000 Kecskemét, Ladánybenei út 1.
E-mail:[email protected]
Telefon/Fax: +36-76-490-782, +36-76-493-668
Web: www.holtsagolomuveg.hu