Május 10. péntek, Ármin, Pálma
Hírek, események 2007. november 20. 09:30

Klímabarát települések

Klímabarát települések
A klímaváltozás lassítása, káros hatásainak csökkentése érdekében Klímabarát Települések Szövetsége alakult öt hazai önkormányzat részvételével a baranyai Hosszúhetényben.
Tatabánya, Pomáz, Hosszúhetény, Albertirsa és Pilis vállalta, hogy lehetőségeikhez mérten helyben mindent megtesznek e negatív hatások mérsékléséért. Ennek mentén klímastratégiát készítenek, megteremtik a környezetvédelmi beruházások pénzügyi hátterét, és folyamatosan együttműködnek a fejlesztések megvalósításáért. Az alapítók azt várják, hogy kezdeményezésükhöz a jövőben minél több hazai város és település csatlakozik majd, így céljaik eléréséhez az önerőn túl állami pályázati lehetőségek nyílhatnak meg számukra. Herbert Tamás klímakoordinátor a szövetség megalakulását megelőzően elmondta: Hosszúhetény klímastratégiája - amely a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének közreműködésével a közelmúltban készült el - öt pilléren nyugszik: a közlekedés szervezésén, a gazdaság lokalizálásán, az energia- és a hulladék-gazdálkodáson, valamint az alkalmazkodáson. Magyarázata szerint ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ésszerűsítik és népszerűsítik a tömegközlekedést, valamint régi-új útvonalak kijelölésével biztosítják a kényelmes, gyors kerékpáros és gyalogosforgalmat. Ahol lehet, a település ellátásához előnyben részesítik a kisebb szállítási költséggel dolgozó, ezáltal környezetbarátabb helyi gazdálkodókat, szolgáltatókat. Hozzátette: gondoskodnak az épületek hőszigetelésének javításáról, az energiafelhasználás hatékonyságának növeléséről, a csomagolóanyagok mennyiségének csökkentéséről és a szelektív hulladékgyűjtés széles körű elterjesztéséről is. Herbert Tamás úgy vélte, emellett minden településnek alkalmazkodnia kell az egyre szélsőségesebbé váló időjáráshoz. Nélkülözhetetlenek a rövid és hosszú távú túlélési stratégiák, amelyek tartalmazzák a szükséges intézkedéseket árvíz, tűzvész vagy hosszan tartó szárazság esetére, illetve előirányozzák a káros következményeket mérséklő technológiák bevezetését, például víztározó kialakítását. A klímakoordinátor az energiatermelő beruházásokról, helyi környezetbarát erőművek létesítéséről szólva megjegyezte: ezen fejlesztések ma még olyan sokba kerülnek, hogy a települések számára rövid vagy középtávon szóba se jöhetnek. (Forrás: www.greenfo.hu)

Kövessen minket a Facebookon is!