A Balatont is meghódította a Nyári Sportágválasztó!
A hétvégén Siófok volt az immáron négy évszakossá vált kezdeményezés első helyszíne. Értelemszerűen a vizes és nyári sportágak kerültek előtérbe ezúttal. Az I. Nyári Sportágválasztó - Mozogj nyáron is! - eseményén közel harminc nyáron, vízben, víz közelben, strandon űzhető izgalmas sportág mutatkozott be a látogatók számára ingyenesen kipróbálható módon.
Fontos része volt a rendezvénynek, hogy az épek sportolási lehetőségei mellett a fogyatékkal élők sportolási lehetőségei is megjelentek.
A Magyar Olimpia Bizottság is megjelent a rendezvényen „Mini 5próba Rióba!” - programjával. A MOB sátorban az érdeklődők nem csak megismerhették a versenysorozat részvételi feltételeit, hanem ügyességükről, gyorsaságukról, fittségükről, erejükről, állóképességükről is tanúbizonyságot tehettek. A látogatók evezős ergométerben, helyből távolugrásban, ugrókötelezésben, négyütemű fekvőtámaszban, speed bounce-ban (szökdelésben) és kerékpáros ergométerben, értékes pontokat gyűjthettek, mely az első lépés volt ahhoz, hogy megnyerhessék az 5próba Rióba! - verseny fődíját, a riói utazást.