A telefonvonal túloldalán: Molnár Zoltán, a római zarándokok csapatvezetője
Képgaléria
– Bocsánat, éppen egy emelkedő után vagyunk – hallatszik a telefonból Zoltán kissé elcsukló hangja. Érezhetően szaporábban vette a levegőt. – 270 kilométerre vagyunk Rómától, ezt előbb láttam kiírva az út mentén. Nagyon-nagyon jó utunk van. Tizenkilencen tekerünk, a kísérőautóban segítenek nekünk, ha kell. Bővült a csapat, utolértek bennünket. Hál’ Istennek, mert hoztak nekünk kereket. Ugyanis volt egy szerencsés balesetünk még a szlovén-olasz határon – meséli Molnár Zoltán. – Az egyik fiatal leány összetörte a hátsó kerekét, de olyan szerencsésen, hogy neki két apró horzsoláson kívül semmi baja nem lett. Most ő is teker velünk – nyugtatja a Wojtyla Házban ebédre gyülekező hallgatóságot a csapatvezető. – Gyönyörű tájon haladunk most keresztül. A hegyek közé értünk. Ahogy haladunk dél felé, többnyire mediterrán típusú házakat látunk és egyre inkább érezhető a „déli” gondolkodásmód – folytatja az élménybeszámolót. – Az üzleteket egy órakor bezárják, és délután négykor nyitnak ki. Nálunk is bevezethetnék ezt… – teszi hozzá nevetve. – Itt ilyenkor szieszta van a hihetetlenül nagy meleg miatt – magyarázza a nálunk ismeretlen jelenséget. Majd így folytatja: – Hasonló hegyek vannak itt errefelé, mint nálunk például a Mátrában, az utak mentén fákkal. Két éjszakát töltöttünk a tengerparton, ebből egyet vadkempingeztünk. Tegnap nem értük el a kitűzött célt, mert útközben hat defektet kellett kijavítanunk. Emiatt az éjszakát egy tengerparti templom udvarában, parkoló autók között töltöttük. Kellemes idő volt, jobb, mint egy épületben – tette hozzá mosolyogva Zoli. – Gubbioba megyünk, ahol Terence Hill egyik filmje is játszódott, ott forgatták. Jó 50 kilométerre van tőlünk. Oda megyünk, hegyek között. Majd Assisi következik, Szent Ferenc szülővárosa, egyben a ferencesek központja. A mai napot is beszámítva négy nap múlva érünk Rómába. Idáig 821 kilométert mentünk otthonról, 1100 felett leszünk, mikorra megérkezünk az örök városba. A fiatalok jól bírják, mint a kiscsikók, olyanok… Néha biztatni kell őket, hisz mindenkinek lehetnek mélypontjai. Ez benne van a pakliban… Például tegnap este már nagyon meg kellett állnunk egy kis pihenőre. Ilyenkor mindenki csendben van egy darabig, de utána magunkra találunk – hál’ Istennek. És az olasz vendégszeretetet is nagyon-nagyon megtapasztaltuk. Tegnapelőtt egyszer defektet kaptunk. Megálltunk egy kerítés mellett, ahol egy bácsi locsolgatott. Megkérdezte, merre tartunk. Mikor megtudta, hogy Rómába megyünk, elment, és hóna alatt egy görögdinnyével tért vissza, hogy megossza velünk. Tehát vendégszeretőek az olaszok. Más temperamentumúak, az biztos. Sokat dudálnak, de csak azért, hogy jelezzék: közelednek felénk, vigyázzunk – adott bepillantást Zoli az olaszok mindennapjaiba. – Köszönjük az értünk mondott imádságokat. Idáig mindig éreztünk ennek hatását, hisz eddig komolyabb személyi sérülés nem történt. És ez a legfontosabb. Mindenkinek jó étvágyat kívánok – köszönt el a Wojtyla Ház szegényeitől Molnár Zoltán csapatvezető. – Szorítunk nektek, Zoli – válaszolták kórusban az ebédlőben ülők csütörtök délben, ebéd előtt.
Háttér:
Amint korábbi híradásainkban beszámoltunk róla, múlt csütörtökön egy 25 főből álló „zarándok” csapat indult Kecskemétről Rómába. Nagykanizsáig vonaton utaztak, onnan viszont már folyamatosan bicajjal mentek tovább, hogy tíz nap múlva – több mint ezer kilométer kerékpározás után – Rómába érjenek. Első nap 65 kilométert tekertek, estére így értek a szlovéniai Središče ob Draviba. Második napon 95 kilométer megtétele után Celje városába értek, ahol a helyi püspök is fogadta őket. További útjuk során – immáron Olaszországban – érintették Triesztet, San Michele del Carso Go-t, majd a harmadik napon Vhrnika városába érkeztek. Ekkor 370 kilométernél tartottak. Hétfőn értek Velencébe, ahonnan kedd délután indultak tovább. Száztíz kilométer kerékpározás után jutottak az alig párszáz lelkes Lido di Spinaba. A hatodik nap végéig 660 kilométert tettek meg. Folyt. köv.
T.N.
