Baker Tilly: sokat fizethetnek a külföldön figyelmetlenül befektető magyarok
Lényegesen magasabb adót kénytelenek fizetni azok a külföldön befektető magyarok, akik nem igazolják illetőségüket a pénzintézetek felé. Ennek oka, hogy az EU megtakarítási irányelvének (2003/48 direktíva) értelmében az egyes tagállamok a náluk kifizetett kamatjövedelmekre kivetett és beszedett adót megosztják a „haszonhúzó személy” illetősége szerinti állammal, illetve automatikusan megküldik a jövedeleminformációt a kedvezményezett illetősége szerinti államnak.
Azonban ebben az információcsere eljárásban egyes, az utóbbi években a magyar befektetők által kedvelt EU-tagállamok vagy csak 2015-től (Luxemburg), vagy még mindig nem vesznek részt (Ausztria), így ők 16%-os magyar forrásadónál jóval magasabb 35%-os kulcsot alkalmazzák.
„Akik nem adják le az illetőségigazolást, azok továbbra is a magyar adókulcsnál több mint kétszer magasabb forrásadót kénytelenek fizetni, így mindenképpen tanácsos az illetőségünket igazolni, és a különbözetet visszaigényelni” - magyarázta Mitrik Kornélia, a Baker Tilly Hungária bérszámfejtési és határon átnyúló személyi jövedelemadózási területekért felelős szenior menedzsere. Hozzátette, hogy a hiányosságot azért is célszerű pótolni, mert az ugyancsak 35%-os adókulcsot alkalmazó Belgium 2010-ben csatlakozott az automatikus információcsere intézményéhez, így a NAV külföldi kontrolladat kaphat visszamenőlegesen is elévülési időn belül. Ebben az esetben ezek a tételek egy esetleges adóvizsgálaton is sokba kerülhetnek, ugyanis az adóbírság a megállapított adóhiány 50%-á, és ehhez jön a késedelmi pótlék összege, ami együttesen megduplázhatja az eredetileg fizetendő adóösszeget.
Ugyanakkor a különbözet visszatérítése nem automatikusan történik: annak érdekében, hogy a magánszemély ezt visszakaphassa, első lépésként az adott évre vonatkozó magyar bevallásában meg kell jeleníteni a külföldről származó kamatjövedelmet és megfizetni rá a 16%-os adót. Mivel már a másik tagállamban levontak ugyanezen az összegen 35% forrásadót, így ez az eljárás további finanszírozást kíván meg az adott személytől. A bevallás benyújtását és az adó megfizetését követően külön kérelem beadásával válik lehetségessé a külföldön levont forrásadó visszaigénylése. A kérelemhez mellékelni kell a levont adó összegét, jogcímét, a levonás tényét, a megszerzés időpontját bizonyító dokumentumot, hiteles magyar fordítással együtt, illetve igazolni kell a személyazonosságot is.
A 35%-os forrásadó alkalmazása megélénkítette az irányelv alkalmazását a magyar oldalon is. A megtakarítási irányelvben foglaltakat a magyar állam az Adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 7. számú mellékletében emelte be a magyar jogba.
„Azonban az adóhatósági gyakorlat végletes eltérést mutat, mert nincs egységes belső útmutatás az ilyen jellegű forrásadó visszatérítési kérelmek kezeléséhez” – hívja fel a figyelmet Mitrik Kornélia.
Például az egyik gyakorlat figyelembe veszi az irányelvet és az Art. szabályait és azoknak megfelelően, ha a bevallásban megjelent a külföldi kamat és a vonatkozó adó összeget a haszonhúzó megfizette, akkor a benyújtott és megfelelően alátámasztott kérelemre visszafizeti a másik tagállam által levont forrásadót.
Ugyanakkor egy másik megközelítés szerint az irányelv alapján levont forrásadót attól a tagállamtól kellene visszakérnie a magánszemélynek a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményre hivatkozva, amelyikben azt tőle levonták. Ebben a megközelítésben ott van az ellentmondás, hogy a 35%-os forrásadót nem a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény alapján vonják le, hanem az uniós irányelvnek megfelelően, azaz a visszatérítési eljárásnál is az irányelvet kellene figyelembe venni. Az irányelv pedig a haszonhúzó illetősége szerinti tagállamra utalja vissza a kamatjövedelemnek a forrásadó kivetéséből eredő kettős adóztatásának elkerülését.
„Az azonos ügyletek azonos kezeléséhez nagy szükség lenne egy adóhatósági belső iránymutatásra, amellyel az értelmezési eltérésekből adódó elhúzódó eljárások elkerülhetőek lennének” – mutat rá Mitrik Kornélia.
