Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2006. március 2. 09:58

Fiatalok a környezet védelmében

Fiatalok a környezet védelmében
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rengeteg eseménnyel kívánják felhívni a kecskeméti ifjúság figyelmét a környezetvédelem fontosságára. A Környezetvédelem Jeles Napjai 2006. programsorozat a Víz Világnapján, március 22-én indul; szervezésében az önkormányzat mellett az Erdei Ferenc Művelődési Központ, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, a Kiskunsági Környezet és Természetvédelmi Egyesület, a BÁCSVÍZ Rt., a Porta Egyesület, az Ifjúsági Otthon, a Katona József Megyei Könyvtár és a KEFAG Rt. is rész vesz. Svehlik Évával és Nagy-Pál Tímeával, az önkormányzat Környezetvédelmi Csoportjának két munkatársával többek között arról beszélgettünk, miért fontosak az ilyesfajta rendezvények.
- Az idei programsorozat mottójául a közismert szlogent választottuk: "A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön". Ennek szellemében több intézmény és civil szervezet bevonásával igyekszünk felhívni a Kecskeméten élő emberek, főként az iskolások figyelmét környezetünk megóvásának fontosságára. A cél az, hogy minden gyerek megszeresse a természetet, és megtanulja védeni annak értékeit - mondta lapunknak Svehlik Éva. - Rengeteg rendezvény várja az érdeklődő diákokat, melyről hamarosan részletes programfüzetet is kaphatnak tanáraik révén. Különlegesség egyébként, hogy idén harminc éves a Kiskunsági Nemzeti Park, májusban pedig századik alkalommal ünnepeljük a Madarak és Fák Napját. Ennek apropójául a "Kecskeméti Paletta" elnevezésű ifjúsági képző-és iparművészeti kiállításra várják majd a gyerekek munkáit, elsősorban a vizes élőhelyek, illetve az említett két évforduló témakörében. A környezet-és természetvédelemhez kapcsolódóan lesz egyébként irodalmi- és esszépályázat is- tudtuk meg Nagy-Pál Tímeától. - Az előző évekhez képest újdonságot jelenthet az április 26-ai Öko Diáknap, melyet az Ifjúsági Otthon és a Városi Diák Önkormányzat közösen szervez. Ezen a napon többek között középiskolás tanulók vitatkozhatnak majd a környezetvédelem egyes kérdéseiről, és ez szintén nagyban hozzájárulhat a tudatos környezetvédő magatartás kialakulásához - vélekedik Svehlik Éva. - Örvendetes, hogy a Jeles Napok programjait évről-évre többen látogatják, a rendezvények is egyre színesebbek, változatosabbak. Nagyban köszönhető mindez a számos együttműködő intézmény, illetve a civil szervezetek szorgalmas munkájának; közülük is kiemelhető a Kiskunsági Környezet- és Természetvédelmi Egyesület és a Porta Egyesület. Fontos az is, hogy a programok nagy része nem az iskolák falai között, hanem a természetben bonyolódik le, így a gyerekek is könnyebben motiválhatók és figyelmüket is jobban le lehet kötni.

Kövessen minket a Facebookon is!