Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2006. március 21. 22:33

Megérkezett a porcelán Szent Korona

Képgaléria
Megérkezett a porcelán Szent Korona
Kedden délelőtt, a víz világnapja előtti napon Kecskemétre, majd onnan Szentkirályra érkezett a Szent Korona élethű porcelán másolata. A remek alkotást a Szentkirályi Ásványvíz Kft. rendelte meg a Herendi Porcelánmanufaktúrától, hogy a nevezetes magyar épületeket bemutató palackcímkék forgalmazása mellett e nemzeti ereklye megvásárlásával és kiállításával is szolgálja hagyományaink őrzését.
A Szent Koronát Kecskeméten, a Barátok Temploma előtt dr. Szécsi Gábor polgármester fogadta, majd a templomban folytatódott a Kecskeméti Lapok és a Porta Egyesület által szervezett program. Miután a koronát elhelyezték a szentély előtt, a Durányik László karnagy vezette Aurin leánykar produkciója nyújtott szép perceket a jelenlevőknek. Ezt követően ifjabb Gyergyádesz László tartott előadást a korona történetéről, szakrális jelentőségéről. A másolat születéséről Presits Attila modellkészítő mester beszélt, majd az áldást kérő ima után a korona folytatta útját Szentkirályra. Itt a katolikus templomban Szabó Gellért, a község polgármestere fogadta az értékes dísztárgyat. Köszöntő szavai után Balogh Levente, a Szenkirályi Ásványvíz Kft. ügyvezető igazgatója többek között arról is szólt, hogy miért határozták el a másolat elkészíttetését. - Szentkirály különleges és egészséges ásványvize, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra értékteremtő, hagyományőrző munkássága a minőségi termékek méltó találkozása. Hazánk természeti és kézműves értékeire mindannyian büszkék lehetünk, vigyázzunk rájuk együtt! – mondta Balogh Levente. A porcelán Szent Koronát - amelyet Dudás Mihály plébános áldott meg, illetve szentelt fel - a templomból állandó helyére, a világdíjas szentkirályi ásványvíz lelőhelye fölé emelt kápolnába vitték.

Kövessen minket a Facebookon is!