Négy gyermekkel maradtak fedél nélkül
Katalin és József idén nyáron költözött Ballószögről a helvéciai tanyára, amit egy ismerősüktől vettek ki albérletbe. Legnagyobb gyermekük Viktória tíz, Laura kilenc, Hajnalka hat, Joci pedig ötéves, ő még óvodába jár. Most mind a négyen azt kérték a Jézuskától, legyen hová költözniük a leégett házból.
Azt mondják többször szóltak a tulajnak, hogy gond van a kéménnyel, nézesse meg, nehogy baj legyen belőle. Ő azonban nem vette komolyan aggodalmukat. – El volt válva a kémény az épülettől, egy repedés is volt rajta, amin szivárgott ki a füst – magyarázza József. – Valószínűleg a kéményből pattanhatott ki a szikra, az kapott lángra. Előző nap még néztük a tévében, hogy valakinek leégett a háza, sajnáltuk őket, erre másnap velünk történik ez a szörnyűség.
Épp iskolába és óvodába készült a család, a gyerekek még pizsamában voltak, amikor átszaladt a tulaj fia, hogy ég a tető. Először azt hitték viccel, amikor azonban kirohantak az udvarra, látták, hogy a kémény felőli oldal már lángokban áll. Még most is zaklatottak az emlékektől, amikor elmesélik, hogy követték egymást az események. - A gyerekek halálra rémültek, csak rájuk dobtam a kabátot, és szaladtam velük a melléképületbe. Később mentem vissza a cipőjükért, mert szinte akkor keltek ki az ágyból – emlékszik vissza az édesanya.
– Amikor láttam, hogy a kicsik biztonságban vannak, próbáltam menteni, ami menthető, ezért felmásztam a tetőre, és a kabátommal kezdtem csapkodni a tüzet – folytatja József. – Áthúztuk a szomszédból a slagot, azzal próbáltuk oltani, míg kiérnek a tűzoltók. Szóltam, hogy vágják le a gázpalackot, nehogy felrobbanjon a ház. A szomszédból favágók is átjöttek segíteni, de csak a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat, addigra az egész tető leégett.
- Nagy szerencse, hogy nem éjszaka ütött ki a tűz, mert akkor valószínűleg nem úsztuk volna meg sértetlenül – vélekedik az édesapa. – Hálát adhatunk azért is, hogy a gyerekek most lent aludtak a fűtés miatt, a tetőtér ugyanis odalett. Tönkre mentek az ágyak, és a kicsik ünneplői ruhái is, a lényeg azonban az, hogy az ijedségen kívül nem esett bajunk.
Miután lakhatatlanná vált az épület, a tűzoltók lakosságvédelmi intézkedés keretében felvették a kapcsolatot az önkormányzattal és a civil szervezetekkel. Kiderült, hogy van hová mennie a fedél nélkül maradt családnak, Katalin édesanyja ugyanis befogadta őket a szalagházakban lévő albérletébe. Egy szobában laknak most hatan, itt töltik majd a karácsonyt, az ünnepek után azonban nem tudják, hová költözhetnek.
– Sajnos semmi megtakarításunk nincsen, örülünk, hogy tisztességesen nevelhetjük a gyerekeinket – mondják. - Így azonban nagyon nehéz új otthont találni. Jártunk a KIK-FOR Kft.-nél, hátha kapunk bérlakást, de ahhoz 120 ezer forint kauciót kellene letennünk. Épp a tűzeset előtt fizettük be a csekkeket, és elintéztük a nagybevásárlást, így lényegében kiürült a családi kassza. A Máltai Szeretetszolgálat és a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete is megkeresett minket, élelmiszert, sőt játékot is hoztak a gyerekeknek, amiért nagyon hálásak vagyunk.
A karácsonyt egyébként is a mamánál szerették volna tölteni, most azonban nincs is onnan hová haza menniük. Ha azt kérdezem, mire lenne a legnagyobb szükségük, egyszerre válaszolják: - Az az egy fontos, hogy födél legyen a fejünk fölött!
József betanított pékként dolgozik, Katalin pedig főállású anya, így szűkösen jönnek csak ki jövedelmükből. Azt mondják, ha nincs is sok pénzük, az albérletet mindig pontosan fizették, bíznak benne, hogy hamarosan találnak olyan helyet, ahol nem kell kauciót letenniük. – Félünk attól, nehogy elvegyék tőlünk a gyerekeket, ezért mindent megteszünk, hogy új otthont találjunk. Bár nincs saját házunk, itt vagyunk egymásnak. Jöhet bármi, amíg együtt van a család, megbirkózunk vele…
