„Hajléktalanokért” Szakmai Műhely – a fedél nélküliekről tabuk nélkül
Képgaléria
2016 első szakmai műhelyén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága, a Karol Wojtyla Barátság Központ, a Kecskeméti Kékkereszt Alapítvány, az Idősgondozó Szolgálat, a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, és a Kecskeméti Jóléti Egyesület egy-egy képviselője vett részt.
Kiemelték, hogy a hajléktalan-ellátásban nem alkalmazhatók jól bevált sémák, és általánosítani sem szabad, hiszen rendkívül sokszínű e társadalmi réteg; más-más ok miatt futott zátonyra életük hajója, mentális és fizikai állapotuk is nagymértékben különbözik, ezért szakszerű ellátásuk minden esetben egyedi mérlegelést igényel.
A társadalom perifériájára szorult embertársaink között szép számmal akadnak olyanok, akik valóban munkát szeretnének vállalni. Kecskemét városa ehhez jó alapokkal rendelkezik mind munkaadói, mind rehabilitációs ellátási oldalról tekintve. A település rohamosan fejlődő gazdasága, az ellátó intézmények kiugróan magas szolgáltatási színvonala mindenfelől „új arcokat” vonz a városba. Sok nehézsorsú emberben fogalmazódik meg tehát a vágy, hogy dolgozni szeretne, ám kérdés: mennyire erős bennük az elhatározás. A normális életbe való visszatérés ugyanis óriási kitartást igényel, hisz egyetlen munkaadó sem „pátyolgatja” dolgozóját. Igen sok hajléktalan azonban időközben elfelejtette, mit jelent korán kelni, kipihenten, józan állapotban, tiszta ruhában, ápolt külsővel megjelenni egy munkahelyen. Sokan elszoktak a rendtől, nem tudják, hogyan kell viselkedni, helyesen kommunikálni, együttműködni egy munkatársi közösségben. Ezekre pedig ott senki nem tanítja meg őket. Egyesek személyes támadásnak vélik az építő jellegű kritikát. Nem ritkán durva hangnemben reagálnak, ha felettesük utasítja őket valamire. Olyanok is akadnak, akik szenvedélybetegségük okán szeszesitalt, drogot fogyasztanak munka közben, így egy-két nap múltával elkerülhetetlenné válik az elbocsátás. Ilyen esetekben – szégyenérzettől, sértődöttségtől, haragtól vezérelve – gyakran utcán maradnak, nem veszik tovább igénybe a közösségi szálláslehetőségeket, visszatérnek italozó életmódjukhoz és/vagy ismét tudatmódosító szerekhez folyamodnak.
Gyakori a „mindenki hibás csak én nem” hozzáállás. Sanyarú helyzetükért egyesek kizárólag másokat tesznek felelőssé: szüleiket, házastársukat, volt főnökeiket, barátaikat, hajléktalan társaikat, az ellátó intézmények dolgozóit, állami vezetőket, szülőföldjüket.
Másik komoly gátló tényező az elkényelmesedés. A hajléktalanellátó intézményekben természetes, hogy ég a villany, van fűtés, továbbá hűtőszekrény, rádió, TV, internet. Ezeket mindenki használhatja – térítésmentesen. Ha valaki úgy dönt, új életet kezd és kitör a szálló világából, olyan jelenségekkel lesz kénytelen szembenézni, melyekkel korábban nem kellett számolnia. Albérlet plusz rezsi, és máris odavan a fáradságos napi munkával megszerzett jövedelem. Korábban szinte mindent (majdnem) ingyen megkapott. Akkor meg ugyan minek dolgozni…
Egyre több olyan fiatal jelenik meg a hajléktalan-ellátás rendszerében, akik megfelelő családi háttér nélkül nőttek fel. Állami gondozottként nem örököltek pozitív magatartásmintákat, avagy olyan családokban élték mindenapjaikat, ahol nem láttak ilyeneket. Ők sokszor álomvilágban élnek. Gyakorta erős szabadságvágy él bennük, nem viselik el a megkötöttségeket, ki akarják tombolni magukat. Úgy szeretnének élni, miként az akciófilmekben látják: sok pénz kevés, de még inkább semennyi munkával. Amikor pedig rájönnek, miként fest a valóság, drogokhoz nyúlnak, nagy mennyiségben fogyasztanak mindenféle „búfelejtőt”, ezek megszerzéséért pedig kisebb-nagyobb bűncselekményeket követnek el. Innentől egyenes út vezet a börtönbe, jobb esetben valamelyik környékbeli hajléktalanszállóba. A gátlástalan „keménymag” eluralja az ellátó intézményeket; ellehetetlenítik az idősebb gondozottak mindennapjait, vagy egyenesen elüldözik őket, valamint fenyegetik, bántalmazzák a személyzetet.
Veszélyeztetett réteget jelentenek azon fiatalok is, akik ultramodern gyermekvédelmi létesítményekben nevelőszülő mellett nőttek fel. Némelyik gyermekfalu olyan magas színvonalú ellátást nyújt, hogy felnőttként, az életbe kikerülve tisztességes munkával hasonló életminőséget képtelenek maguknak megteremteni. Mi következhet ebből? Drogozás, mértéktelen alkoholfogyasztás, bűnöző életmód, végső soron lecsúszás.
Mi lehet a megoldás? Egy jól kidolgozott, professzionális nevelőszülői rendszer általánossá válása kielégítő eredményeket hozhatna egy-két évtizeden belül. Legalábbis így vélik, ebben bíznak a „Hajléktalanokért” Szakmai Műhely résztvevői.
Az éremnek azonban van másik oldala is: sok vállalkozó jelentkezik, hogy szívesen adna munkát hajléktalan embereknek. Többségük tisztességes szándékkal tesz ajánlatot, ám akadnak köztük kifejezetten becstelenek is. Utóbbiak nem partnereket látnak a nehézsorsú emberekben, hanem (szó szerint) rabszolgát; visszaélnek kilátástalan helyzetükkel, gátlástalanul becsapják, kisemmizik őket. Némiképp árnyalná a szomorú képet, ha valamiféle központi jelzőrendszert építenének ki. Ez azonban nehezen kivitelezhető, mert a becsapott, megalázott emberek rendszerint félnek „gazdáik” retorziójától.
Kép és szöveg: Tódor Norbert
