Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2006. május 2. 09:05

Hajnali ébresztőt fújtak - Képgaléria

Képgaléria
Hajnali ébresztőt fújtak - Képgaléria
Ébresztő körútra indult május 1.-ének hajnalán a Kuna Lajos által vezényelt Városi Fúvószenekar, a Kecskeméti Lapok Baráti köre illetve a Porta Egyesület munkatársaiból álló csoport. A zenekar által játszott pörgős dallamokra ébredt a Kecskeméti Lapok ügyvezető igazgatója, Farkas P. József, a Petőfi Népe főszerkesztője Hámori Zoltán, a Kecskeméti Televízió főszerkesztője Bukovinszky Zsolt, a megyei rendőr-főkapitány, Farkas Ferenc, Kecskemét Megyei Jogú Város jegyzője, Dr. Peredi Katalin, a megyei közigazgatás vezetője, Metzinger Éva és a Megyei Önkormányzat elnöke, Dr. Balogh László is.
A vidám zenészekből és újságírókból álló csapatot minden háznál nagy szeretettel, pogácsával, üdítővel és némi pálinkával kínálták a házigazdák. Amerre jártak a zenészek, mindenhol álmos, kíváncsi szempárak jelentek meg az ablakok mögött, illteve pizsamát viselő szomszédok a kapualjakban.

Kövessen minket a Facebookon is!