Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2016. március 15. 17:32

Krisztus-keresztet ment Orgoványon a Porta Egyesület

Képgaléria
Krisztus-keresztet ment Orgoványon a Porta Egyesület
Nemrégiben Orgoványon keresztül vezetett Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ alapító igazgatója, a Porta Közhasznú Egyesület szervezőjének útja. A település központjától mintegy 600 méterre, a Molnár Gergely utca és a Majsai út kereszteződésében gépkocsijából kitekintve egy meglehetősen elhanyagolt, fából készült Krisztus-keresztre lett figyelmes. Megállt autójával, hogy közelebbről is szemügyre vegye a szakrális emléket. Azonnal észlelte: e kereszt felújítása bizony elkerülhetetlen. Ugyan nem nevezhető teljesen elhagyottnak, mert virágok mindig vannak mellette, de ha záros határidőn belül nem renoválják, a faanyag teljesen elkorhad, s ekkor elkerülhetetlenné válik a kegyhely felszámolása. Ezt megelőzendő Farkas P. József úgy határozott, az általa vezetett Porta Közhasznú Egyesület Szent Ilona keresztkörének bevonásával megmenti a szakrális emléket. Helyszíni bejáráson tárgyalt Czár János orgoványi plébánossal, aki megígérte: minden tőle telhetőt elkövet, hogy a Krisztus-kereszt mielőbb méltó állapotban fogadhassa az arra járó híveket, egyben felajánlotta segítségét Farkas P. Józsefnek. A témára hamarosan visszatérünk.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Aktivisták