Elbúcsúzott a Csiperó Fesztivál
![Elbúcsúzott a Csiperó Fesztivál Elbúcsúzott a Csiperó Fesztivál](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/132662.jpg)
Az ünnepélyes záróceremónia kezdetén üdvözölték az egybegyűlteket, valamint külön köszöntötték Kecskemét város alpolgármesterét, Dr. Szeberényi Gyula Tamást.
Az eseményre külföldi és hazai csoportok egyaránt készültek előadással.
Először egy kecskeméti táncbemutatót láthatott a közönség, majd a Mali Radłowianie néptáncegyüttes következett, ők Radłów-ból érkeztek. A csoport a helyi gimnázium és általános iskola tanulóiból tevődik össze, céljuk, hogy megőrizzék a hagyományos lengyel táncokat és dalokat. Öt tagú zenekar kísérte a produkciót, közben lehetőségünk nyílt megcsodálni a kis-lengyel régióra jellemző öltözékeket.
A Nesebar Gyermek néptáncegyüttes hagyományos bolgár táncokkal készült erre az alkalomra. Tagjai kivétel nélkül mind A United Municipal School of Art nevezetű helyi művészeti iskola tanulói.
A jakut delegáció, akikről már több ízben írtunk, ismét tiszteletét tette a színpadon: díszes népviseletbe öltözött tagjai ezúttal is rendhagyó dorombelőadással örvendeztették meg a közönséget.
A műsorestet további külföldi csoportok előadási tették még színesebbé, szerepeltek többek között: a Lišňáček és Bystrouška néptáncegyüttes (Brno), az Eyeer, Etigen és Dygyn folklór csoportok (Yakutsk), az Imago Tijl Táncegyüttes (Neerpelt), az Aden College (Rodostó), a Székely Mikó Kollégium néptánccsoportja (Sepsiszentgyörgy) és a Mount Carmel Iskola csoportja (Új-Delhi).
A búcsúest a produkciókkal nem ér véget, kilenc órától a magyarországi világzene egyik legismertebb képviselője, a Besh'o'droM zenekar szolgáltatja majd a talpalávalót, tíz órától pedig „Viszontlátásra 2018-ban Kecskemét!” mottóval, látványos lézershow-val, fényfestéssel és tűzijátékkal búcsúzik végleg az idei fesztivál.