Lezárt akta: Idős nénit bántalmazott
![Lezárt akta: Idős nénit bántalmazott Lezárt akta: Idős nénit bántalmazott](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/132834.jpg)
Ismeretlen elkövető 2016. március 14-e reggelére betört egy 86 éves kecskeméti néni házába. A szépkorú a szokatlan hangokra felébredt és megzavarta a tettest, aki fellökte és bántalmazta őt. A férfi élelmiszereket és egyéb használati tárgyakat lopott el, majd megpróbálta tovább értékesíteni azokat.
A nyomozók a beszerzett információk alapján 5 napon belül beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogatóparancs kibocsátását követően elfogták.
Az egyenruhások előállítását követően - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki K. Rolandot és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2016. március 21-én elrendelt.
A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.