December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2004. augusztus 15. 10:38

Órát kapott a városházi díszudvar

Képgaléria
Órát kapott a városházi díszudvar
2002 novemberben megalakult Kecskeméti Porta Egyesülethez kapcsolódó Óra Kör, amelynek vállalkozó tagjai azért fogtak össze, hogy megteremtsék az anyagi hátterét a Barátok temploma tornyára felkerülő óraszerkezet kialakításának. A közösség, 2003-ban új tagokkal bővülve, a városi önkormányzattal közreműködve, nemes cél érdekében új terveket szőtt, akcióba indult, és következő állomásként vállalkozott a patinás városháza felújított díszudvarába óra elhelyezésére.
#img90# Az óra megtervezése és elkészítése a Hanga család nevéhez fűződik. A terveket főként az a számlaphely határozta meg, amelyet az 1896- ban elkészült városháza épülete homlokzatára megterveztek, csak sosem valósult meg a toronyóra elhelyezése. A szakértők természetesen nagy figyelmet fordítottak arra is, hogy az elkészülő óra, stílusában pontosan az épülethez igazodjon. Munkájuk eredményét, az újjávarázsolt műemléki díszudvar eddig hiányzó ékességét, augusztus 31-én adták át ünnepélyes keretek között.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület Órakör