Március 28. csütörtök, Gedeon, Johanna
Hírek, események 2016. november 2. 19:33

Látogatás a Dimenzió Borászat bükkaljai pincészetében

Képgaléria
Látogatás a Dimenzió Borászat bükkaljai pincészetében
Kovács András és Kovácsné Drabant Katalin, a kecskeméti Dimenzió Borászat tulajdonosai kezdetektől támogatják a Karol Wojtyla Barátság Központ mindennapi életét. Ebből következőleg kiváló kapcsolatot ápolnak a népkonyha munkatársaival. A sikeres együttműködés egyik gyümölcse volt az a meghívás is, melynek Farkas P. József, a népkonyha alapító igazgatója október végén tett eleget a neves kecskeméti borászat bükkaljai pincészetében, Miskolc-Görömbölyön.

- A bor mindenkinek mást jelent. Van, akinek csak egy bódító ital, hogy elmenekülhessen az élet nehézségei elől. Másoknak egy spirituális varázsszer, a rítus és az ünnep része. Kulcs a fizikai és a szellemi világ közötti átjáróhoz, megpihenéshez és megnyugváshoz. Szakrális varázsszer, melynek elfogyasztása után más tudatállapotba kerülünk, és a magasabb dimenziók világát ismerhetjük meg. Spirituális varázslatossága mindig csak az arra érdemes, vagy a kiválasztott embernek mutatkozik meg. Hasonlít a Táltos paripához, aki a hétköznapi embernek ránézésre csak egy szánalomra méltó gebe, de kis gazdája számára csodálatos fehér paripává válik és elrepíti őt a mitikus útra. Az ősi kultúrákban minden esetben a vért szimbolizálja. A vér pedig szellemi síkon a lelket jelenti, ami a létezés és az élet. Ezért is nevezi a magyar nyelv oly kifejezően és találóan a bort lélekmelengetőnek - mondta Katalin asszony, amint a pincében összekoccantak a poharak.

- A Dimenzió Borászat hosszú évek tudatos munkájának eredménye. Szakmai hátterét a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetben megszerzett több évtizedes tapasztalatra, valamint a kor technológia szintje előtt járó legújabb technikai megoldásokra alapozza - fogalmazott Kovács András, miközben bemutatta a borászat miskolci pincészetét. Hozzátette: - Célunk a borászaton keresztül kapcsolatot létrehozni a múlt és a jövő között, ötvözve ezzel a tradíciót a természettel és a technikával. Ennek következtében igyekszünk a hagyományos, szinte elfeledett szőlőfajták legmodernebb és legkíméletesebb eljárásokkal való feldolgozásán keresztül e fajták Csipkerózsika álmukból való felélesztését megvalósítani. Borainkat ajánljuk férfi embörnek  és fehérnépnek, csábításra, bajvívásra, varázslatra, búra-derűre - közölte nevetve.

Farkas P. József csodálattal adózott mindannak az emberi teljesítménynek, melynek eredményeit a Dimenzió Borászat bükkaljai pincészete fémjelzi. A vállalkozás tulajdonosai ezúttal is kinyilvánították: bizalmuk töretlen a Wojtyla Ház és vezetői iránt, ezért a jövőben változatlanul támogatni kívánják a népkonyhát. - Bizonyságát látom mindebben annak, hogy a szeretet valóban nem ismer határokat - jegyezte meg válaszában Farkas P. József.

További adatok a bükkaljai borászatról:

Cím: Miskolc-Görömböly, Hetedhét pince, Görömbölyi alsó pincesor 62

Telefon: +36 30 990 7142, +36 30 990 7162,

Szőlőültetvény területe: 12 hektár

Fajtaösszetétel: Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Furmint, Hárslevelű, Kadarka, Kékfrankos, Rajnai Rizling, Zweigelt

Szőlőfeldolgozás: saját ültetvényről, illetve felvásárlással

Borkóstoló: 5 és 40 fő közötti létszámban tudnak vendégeket fogadni

Étkezés: hideg-meleg étel, előzetes egyeztetés alapján

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház támogató