December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2007. március 27. 09:38

Érseki keresztszentelés Kecskeméten - Képek

Képgaléria
Érseki keresztszentelés Kecskeméten - Képek
A múlt pénteken délután az esős, hűvös időjárás ellenére is csaknem százan vettek részt a hírös városban azon a lélekemelő hangulatú, szívmelengető ünnepségen, melynek keretében dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye érseke felszentelte a Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre által felújítatott, az Izsáki út és a Bagoly utca kereszteződésénél lévő szakrális emléket. Az 1869-ben emelt fa feszület rekonstrukcióját dr. Zombor Gábornak, városunk közelben lakó polgármesterének javaslata nyomán határozta el a civil szervezet, még tavaly ősszel.
Az első lépés az évtizedek által nem kímélt kereszt környezetében lévő virágok megmentése volt, majd következett a feszület kiemelése, és elszállítása. A keresztet Laczkó János, a Katona József Múzeum igazgatója hozta rendbe, munkatársai segítségével. A neves restaurátor csapata az állapotfelmérés után eltávolította a jelenlegi festékréteget, és pótolta a hiányos díszeket. Végül védőréteget kapott a fafelület, a keresztet pedig új korpusz tette teljessé. Érdemes megemlíteni, hogy a szakrális emléknek több különlegessége is van. Az egyik ilyen a Jézus szobor alatt lévő koponya, amely a halál felett aratott győzelmet szimbolizálja. A péntek délutáni keresztszentelésen megjelenteket Sipos László alpolgármester köszöntötte. A városatya gondolatainak füzérébe illesztette azt a gyermekkori emlékét, amely a mai napig elkíséri: akkor szűkebb környezetében emeltek egy keresztet, melynek helyén azóta már templom áll. Farkas P. József a Porta Egyesület alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelben viszont nincs templom, így a városrészben és annak környékén élő hívek számára elmondhatatlanul sokat jelent ez az emlékhely. Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita csodálatosan szép szavakkal szólt az utak mentén, a településeken és pusztákon egyaránt megtalálható feszületek jelentőségéről, a keresztény emberek életében betöltött, mással nem helyettesíthető szerepéről. Az újjászületett keresztet – a város vezetésének, illetve Nagy Ágnes főkertész személyes közreműködésének köszönhetően – méltó módon rendbetett környezetben helyezhették el újra. Dr. Zombor Gábor polgármester zárszavában a rekonstrukciót koordináló Porta Egyesület mellett mindazoknak kifejezte háláját, akik bármilyen módon kiálltak a nemes ügy mellett. A munkálatok nagylelkű főszponzora a Hírös Kft. volt. Támogatóként segítette a felújítást többek között az Örkényi Takarékszövetkezet, a Szilvási és Társa Bt., az Átrium Hotel, a Sugovica Halászcsárda, a Szövetség az Európai Kecskemétért, a Bényi Árnyékolástechnika, Bárdi Tamás, a Natix Kft., a Flamingó presszó, és végül, de nem utolsó sorba városunk önkormányzata is. A Porta Egyesület felkérésére Nyúl István, a Hírös Kft. ügyvezetője a keresztapaságot, míg Tollasné Szemerédy Ida, a Fantázia virágbolt tulajdonosa a keresztanyaságot vállalta. Ők tartják majd rendben az emlékhely környezetét, ahova egyébként díszvilágítás és járda is kerül, az arra járóknak pedig hamarosan új padok szolgálnak pihenőhelyül.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület Szent Ilona Keresztkör