November 29. péntek, Taksony
Hírek, események 2017. február 7. 17:23 | Szerző/forrás: keol.hu

Színházi portré: Földesi Milán, a Kecskemét City Balett táncművésze

Színházi portré: Földesi Milán, a Kecskemét City Balett táncművésze
Pályakezdőként szerződött a kecskeméti színházhoz, és azonnal a mélyvízbe került. Földesi Milán 3 éve a Kecskemét City Balett tagja, s bár rengeteget dolgozik, egyelőre nem hiányzik neki a lazítás.

- Egyenes út vezetett a középiskolából a Kecskemét City Baletthez?

- Végzős voltam a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskolában, amikor az egyik tanárom felhívta rám Juronics Tamás figyelmét. Tamás meghívott a Szegedi Kortárs Balett egyik tréningjére, s végül bekerültem a József-legenda című produkcióba, amelyet a MÜPÁ-ban mutattunk be. Amikor befejeztük a munkát, azzal köszönt el tőlem, hogy a következő évadban visszavár. De hogy addig se unatkozzam, beajánlott Barta Dórához Kecskemétre... A próbatánc jól sikerült, így elkezdtem a munkát a Kecskemét City Balettnél.

- Vagyis választanod kellett Szeged és Kecskemét között. Mi szólt Kecskemét mellett?

- Itt belekerültem a mélyvízbe! Rögtön láttam, hogy szakmailag nagyon komoly munka folyik itt is, több produkciót próbáltunk, jöttek az előadások - pörgött minden. Gyorsan megtaláltam a helyemet a társulatban.

- Vannak hullámvölgyek?

- Persze! De igyekszem minél gyorsabban túllendülni rajtuk.

- Hogyan? Mi a módszered?

- Csinálni kell tovább. Ha nem úgy megy a tánc, ahogy szeretném, és nem tudok megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket én magam támasztok magam iránt, akkor még többet kell dolgozni.

- Kedvenc KCB-s és nagyszínházi előadások?

- Nagyon szeretem a Balett+ sorozatot. Igazi kreatív alkotómunka. De a Carmen, vagy A négy évszak is fantasztikus élmény volt. A nagyszínháziak közül a legújabb kedvenc a Mágnás Miska, előtte a Borban él az élet. A napokban kezdtük próbálni A manóvizsga című meseoperát - szerintem az is nagy siker lesz.

- Mikor kezdtél táncolni?

- Általános iskolás voltam, amikor az egyik ismerős lány elhívott verseny táncolni. Azonnal beleszerettem a zenébe, a ritmusba. Nyolc évig táncoltam, majd jött a pályaválasztás, és őszintén szólva fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Unokatestvérem járt Bodajkra, ő ajánlotta a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskolát. Nagyszerű tanáraim voltak, és végül a 15 fős osztályból én lettem az egyetlen, aki a táncos pályán maradt, amire nagyon büszke vagyok.

- Így kezdted, de mi az, ami ezen a pályán tart?

- Szeretem... sok munkát, az életünk ritmusát, a tréningeket, a próbákat, a fellépéseket, a tapsot... a társulatban való létezést.

- Nem szoktál elfáradni?

- Dehogynem! De az nem baj. Nyáron érzem igazán, amikor belecsöppenek a semmittevésbe, hogy milyen jó az a fáradtság, amit a rengeteg munka után lehet érezni. Egy hétig jó lazítani, utána szörnyű!

- Magánéletre jut időd?

- Mindig arra jut idő, amire szeretnénk. Ha az embernek van egy rugalmas és elfogadó partnere, aki megérti, hogy szombaton, vasárnap is dolgoznunk kell, és sokszor egyik napról a másikra sem tudjuk, milyen elfoglaltságaink lesznek, akkor működhet a dolog. Hiszen az estéim mindig szabadok - 22.30 után...

- Hol látod magad 10 év múlva?

- Most itt vagyok Kecskeméten, és élvezem minden napját. Sokat kell fejlődnöm, s talán ez a tanulási folyamat magával hozza, hogy mi lesz a folytatás.

(kecskemetikatona.hu / Rákász Judit)

Kövessen minket a Facebookon is!