Ószövetségi történetek a Wojtyla Házban
Képgaléria
Dávid (Kr. e. 1040 – Kr. e. 970) Izrael második királya volt kb. Kr. e. 1010-től Kr. e. 970-ig. Történetét Sámuel próféta könyveiben találhatjuk. A Biblia több zsoltárát is neki tulajdonítják.
Élt nem messze Jeruzsálemtől, egy Betlehem nevű kis helyen egy Iszai nevű egyszerű ember. Nyolc fia volt. Egy napon megjelent nála Sámuel, a nagyhírű próféta. (A próféták Isten megbízottjai voltak, rajtuk keresztül tudta az Úr közölni akaratát az emberekkel.) Iszai nagyon megrémült a tekintélyes látogatótól, de az megnyugtatta: az Úr már most, Saul király életében gondoskodni kíván az utódjáról, és azt Iszai fiai közül szeretné kiválasztani. Megörült hát, és sorra előszólította fiait. Először a legnagyobbat és legbecsültebbet, majd a következő hatot, de Sámuel egyiket sem tartotta uralkodásra alkalmasnak. Iszai elárulta, hogy van még egy fia, akit Dávidnak hívnak, de az csak gyermek még, nem jöhet számításba, különben is a legkisebb a családban, akinek így a legkisebb az értéke. De Sámuel maga elé rendelte ezt a fiút is, és megállapította, hogy Saul király halála után ő lesz a király; szentelt olajjal meg is kente. Az Úr nem úgy ítél, ahogy az ember - magyarázta Sámuel -, hanem aszerint, ami a szívben lakozik. Dávid hamarosan jelét adta annak, hogy ő az Úr kiválasztottja. Mikor a zsidók csatára készültek a filiszteusokkal, a két felsorakozott sereg közé belépett egy filiszteus óriás, Góliát nevű, és felszólította a zsidókat, hogy állítsanak ki valakit, akivel ő megvívhat, hadd döntsék el így az ütközetet. Senki sem mert előlépni. A harcosok között ott voltak Iszai fiai is, és éppen akkor érkezett oda hozzájuk Dávid, aki eleséget hozott nekik. Meghallva Góliát szavait, oda ugrott elé, és közölte, hogy megvív vele. Góliát csak nevetett, de Dávid már pörgette is parittyáját, repült a kis kő, és éppen a homlokán találta el az óriás filiszteust. Menten meghalt. A filiszteusok fejvesztve menekülni kezdtek. Dávid Saul udvarába került, ahol nem csak hőstettei, de csodálatos hárfajátéka miatt is szerették. Saul király féltékeny lett rá, s nem tudva, hogy az Úr kiválasztottja, az életére tört. Az Úr megvédte Dávidot, de büntetésül halált mért Saulra: az egyik filiszteusok elleni ütközetben halt meg, fiaival együtt. Az időközben erőteljes férfivá növekedett Dávidot nagy örömujjongások közepette választották meg királlyá. Uralkodásának első tette volt, hogy megszerezte a kánaánitáktól Jeruzsálem városát, és oda vitte a zsidók szent ládáját, a frigyládát. Dávid levetette felső ruháját, és elvegyülve az egyszerű emberek között önfeledt boldog táncot járt a frigyláda előtt a győzelem örömére. Felesége, Saul leánya megvetően jegyezte meg, hallatlan dolog, hogy a zsidók királya a nép közé vegyüljön és velük pórias módon együtt táncoljon. Dávid azonban azt válaszolta: A szégyen azt érje, aki engem ezért megvet. Elhatározta, hogy Jeruzsálemben templomot épít a frigyláda számára. De maga Dávid is csak ember volt. Beleszeretett egy gyönyörű fiatalasszonyba, Betsabéba, és hogy feleségül vehesse, elrendelte, hogy férje, Uriás, a következő csatában a legelső sorban harcoljon. Ezt azonban az Úr már nem nézhette el, és azzal büntette Dávidot, hogy az új feleség által szült gyermek meghaljon. A következő fiú, Salamon viszont életben maradt, és ő követte Dávidot a trónon.
Szabó Antal értelmezésében a három méter magas, hatalmas erejű Góliát korának legmodernebb fegyverzetével felszerelve vereséget szenvedett Dávid ellenében, mert őmögötte állt Isten, csak így volt képes legyőzni az óriást.
Dávid egy évig nem bánta meg, amit Uriással művelt Betsabéért. Nátán próféta döbbentette rá, mit tett valójában. Dávid, miután felismerte bűnét, megbánta azt és meg akart szabadulni tőle. Erről tanúskodik az 51. zsoltár, melyet ő írt.
Az előadó hangsúlyozta: Dávid király története a ma emberének is tanulsággal szolgál. A bűnnek mindig van következménye; zsoldja végső soron a halál. Isten az Ő Szentlelkét akkor veszi el, ha az embernek elrendezetlen bűnei vannak. Mai problémáink minden esetben a rosszra vezethetők vissza. Napjaink legnagyobb elmaradása az Istennel való megbékélés hiánya. Az ember saját szándékából nem tud megfelelni Isten akaratának, ezért imádkozzunk így hozzá: Uram, az engedelmesség lelkével támogass engem!
